Az idei és a jövő évre vonatkozó inflációs célkitűzések teljesíthetők, így a monetáris tanács akár kamatvágást is végrehajthatna, de a várakozások szerint ez nem következik be a mai tanácsülésen, marad a 6 százalékos alapkamat – mondta lapunknak Trippon Mariann, a CIB Bank Rt. vezető makrogazdasági elemzője. Jelenleg a kamatdöntéseknél sokkal nagyobb súllyal esnek latba a piaci folyamatok, mint az inflációs adatok – tette hozzá. Az idei és a jövő évi eredeti deficit-célkitűzés jelentős felfelé korrigálása, illetve a megemelt előirányzatok teljesíthetőségével kapcsolatos kockázatok is megalapozott óvatosságra intik a monetáris tanács tagjait.
Trippon Mariann véleménye szerint ilyen körülmények között veszélyes lenne kamatügyben lépni, főleg hogy nemzetközi tényezők is erre inthetik a monetáris tanácsot. Ezek közül kiemelte, hogy Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnökének nyilatkozatai is azt valószínűsítik: az EKB december 1-jén 25 bázispontos kamatnövelésről dönthet. Az MNB hétfői, esetleges 25 bázispontos kamatcsökkentése az EKB rá pár napra bekövetkező 25 bázispontos kamatemelésével párosulva 50 ponttal csökkente a kamatfelárunkat, s ez a jelenlegi helyzetben semmiképpen sem indokolt – fejtette ki a CIB szakértője.
Pintér András, az Inter-Európa Bank Rt. makrogazdasági elemzője szerint is az MNB monetáris tanácsa változatlanul hagyja az alapkamatot. Két, érdekes és ellentétes jelenségre hívta fel a figyelmet. Egyrészt az elemzők nem várnak kamatváltoztatást, hiszen az inflációs célok teljesíthetők, a kilátások jók. Ugyancsak a szinten tartás mellett szól az is, hogy a forint nem gyengült jelentősen. Az ellentétes véleményt viszont a piac mondta ki: a befektetők 25 bázispontos emelést vártak még az elmúlt napokban is, s ez beépült az állampapír-piaci hozamokba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.