késleltetett adatok
Árfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Új-Zéland: amikor egy ország azzal szembesül, hogy az áramszámla felülírja a klímapolitikai célokat
Új-Zéland 2018-ban még a globális klímapolitika élharcosaként került a figyelem középpontjába. Jacinda Ardern kormánya bejelentette: nem ad több engedélyt olaj- és gázkutatásra, és célul tűzte ki a teljes karbonsemlegességet 2050-re. A döntés egyszerre volt politikai gesztus és gazdasági kísérlet. A kormány úgy vélte, hogy az ország geotermikus és vízenergia-potenciálja elegendő hátteret biztosít ahhoz, hogy a fosszilisektől gyorsan elszakadjon.
Új-Zéland: nagy ígéret bizonytalan alapokkal
Erős volt a retorika, hiszen az óceániai állam a világ előtt akart példát mutatni. A környezetvédők történelmi áttörésként ünnepelték a lépést, a nemzetközi sajtó pedig a „klímabajnok” szerepét osztotta az országra. 2019-ben a Zero Carbon Act még tovább erősítette a vállalásokat: 2035-re pedig teljesen megújuló villamosenergia-termelés, 2050-re nettó zéró kibocsátás.
A számok valóban impozánsak voltak. A villamosenergia-termelés több mint 80 százaléka megújulókból származott, ezen belül a vízenergia dominált, a geotermikus erőforrások pedig stabil bázist jelentettek. A szélenergia aránya folyamatosan nőtt, az elektromos autók és az energiahatékonysági programok pedig társadalmi támogatást kaptak.
Csakhogy a modell alapvetően törékeny volt. A vízi erőművek kiszolgáltatottsága az időjárásnak rendszeres problémákat okozott: aszályos időszakokban megugrott a fosszilis felhasználás, nőtt a szénimport és hirtelen emelkedtek az árak. A 2022-ben bezárt Marsden Point olajfinomító miatt az ország teljes egészében importfüggővé vált a benzin és a dízel terén, a primerenergia-felhasználáson belül a kőolaj és a kőolajtermékek importaránya elérte a 40 százalékot. Amikor a globális energiapiac megtorpant, és a világjárvány utáni kereslet lökéshulláma elérte az országot, a lakosság hirtelen szembesült azzal, hogy a zöldátállás ára sokkal magasabb, mint amire számítottak.
Az áramárak néhol hatszorosukra ugrottak, a vállalatok versenyképessége romlott, a lakossági költségek pedig politikai nyomást teremtettek. A zöldmodellből, amelyet korábban világszerte példaként idéztek, pillanatok alatt belpolitikai viták főszereplője lett.
A jobboldali kormány energiapolitikai hátraarca
2023 végén a választásokon győztes jobboldali koalíció már nem is titkolta: vissza kívánja állítani a fosszilis ipar szerepét. A Nemzeti Párt és az NZ First vezetésével létrejött kormány programja egyértelműen a gazdasági realitásokra épült. A kampányban az energiaárak csökkentését, az ipar versenyképességének helyreállítását és az ellátásbiztonság garantálását ígérték.
2025 júliusában a parlament 68–54 arányban meg is szavazta a 2018-as olaj- és gázkutatási tilalom eltörlését. Simon Watts energiaügyi miniszter nyíltan kijelentette: a belföldi kitermelés az egyetlen módja annak, hogy mérsékeljék az importfüggőséget és visszafogják a lakossági terheket. Az OceanaGold aranybányaprojekt, amely több milliárd dollárnyi potenciális kitermelést ígér, jól mutatja a fordulat volumenét. Az új kormány gyorsított engedélyezési rendszert vezetett be, 200 millió dolláros támogatási csomagot hirdetett új gázkutatásokra, és olyan beruházásokat is engedélyezett, amelyek korábban védett természeti területeken elképzelhetetlenek lettek volna.
A politikai üzenet világos volt: Új-Zéland nem hagyja, hogy klímapolitikai vállalások megbénítsák gazdasági mozgásterét.
A kormány még a Beyond Oil and Gas Alliance nemzetközi klímaszövetségből is kilépett, ami komoly diplomáciai visszhangot váltott ki. A szomszédos szigetországok aggodalmukat fejezték ki, hogy Wellington hátraarca aláássa a régió egységes klímapolitikai fellépését.
Az ellenzék és a Zöld Párt szerint mindez súlyos történelmi visszalépés. Felróják, hogy Új-Zéland nemcsak a klímavállalásait adja fel, hanem azt a nemzetközi presztízst is, amelyet a korábbi években felépített. Több tízezres tüntetések jelezték, hogy a társadalom egy része nem fogadja el a fosszilis fordulatot. Az energiaárak és a gazdasági nehézségek azonban olyan erős nyomást gyakoroltak a politikára, hogy a kormány kényelmes többséggel vitte át a törvényeket.
Ellátásbiztonság kontra klímapolitika
Új-Zéland példája élesen mutatja, milyen nehéz egyszerre megfelelni a klímavédelmi céloknak és az energiabiztonság követelményeinek. Rövid távon a fosszilisokra való visszatérés valóban stabilizálhatja az árakat, csökkentheti az importfüggőséget, és vonzóbbá teheti az országot a befektetők szemében. Hosszú távon azonban az üvegházhatású gázok kibocsátása nő, a zöldátállás lelassul, és a nemzetközi klímavédelmi szövetségekben betöltött vezető szerep elillan.
A hivatalos stratégia továbbra is a nettó zéró kibocsátás elérését célozza 2050-re. Azt ígéri, hogy 2035-re a teljes energiafelhasználás fele megújulókból származik majd. Az új bányászati és gázkitermelési projektek azonban nyilvánvalóan lassítják az átállást. A döntéshozók kettős kommunikációt folytatnak: egyszerre beszélnek a klímapolitikai célok betartásáról, miközben éppen azokat az eszközöket erősítik, amelyek akadályozzák ezek elérését.
A társadalmi vita tehát már nem arról szól, hogy Új-Zéland hisz-e a klímaváltozásban, hanem arról, hogy mennyit hajlandó az ország fizetni a klímavállalásokért, és mennyit áldoz a mindennapi megélhetésért.
Az elmúlt évek tapasztalata egyértelművé tette: amikor a családok áramszámlája megduplázódik vagy akár meghatszorozódik, a zöldambíciók gyorsan háttérbe szorulnak.
A nemzetközi kontextus sem elhanyagolható. Európában és Észak-Amerikában is egyre több ország szembesül azzal, hogy a zöldátállás társadalmi költségei magasabbak a vártnál. A közép-európai országok, köztük Magyarország is, hasonló dilemmákkal néznek szembe: hogyan lehet egyszerre garantálni az ellátásbiztonságot, mérsékelni az árakat, és közben tartani a klímapolitikai vállalásokat. Új-Zéland mostani fordulata sokak számára figyelmeztető példa lehet.
Összegzés
Új-Zéland energiapolitikai hátraarca egyszerre gazdasági szükségszerűség és politikai beismerés. A 2018-ban világszerte ünnepelt zöldfordulat túl gyorsnak mutatkozott, a rendszer sérülékenysége és az áramszámlák emelkedése erősebbnek bizonyultak a klímacéloknál.
A jobboldali kormány pragmatikus, rövid távú gazdasági érvekkel indokolja döntését, az ellenzék és a környezetvédők viszont súlyos visszalépést látnak benne.
Az ország most két nehezen összeegyeztethető út között egyensúlyoz: vagy biztosítja az energiaellátás stabilitását a fosszilisek révén, vagy megőrzi a klímavédelmi vezető szerepét komoly gazdasági áldozatok árán. Egyelőre a realitás kerekedett felül: az áramszámla diktálja a politikát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.