BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Éremboltok és webportálok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A numizmatikára szakosodott www.adamolicit.hu portál egyik vezetője-tulajdonosa, ifj. Adamovszky István már gyerekkorában vonzódott a gyűjtéshez, ezen belül is az érmék és a bélyegek érdekelték. A komolyabb gyűjtemény felépítésébe 5-6 éve vágtak bele, a cél pedig az volt, hogy az összes magyar pénz meglegyen a családnak négy példányban, amelyet örökségnek szántak a gyerekeknek. A gyűjtésből automatikusan jött a kereskedelem, mivel a gyűjtemény fejlődésével egyre több „fölös” darab halmozódott fel, amelyeket igyekeztek elcserélni, illetve eladni - fejtette ki lapunknak. Ezzel párhuzamosan próbáltak szerencsét az interneten is, ahol szomorúan tapasztalták, hogy hiába nagy a licitálási kedv, a fizetésről sokan elfeledkeznek. Ekkor fogalmazódott meg bennük a saját weboldal létrehozása, amely most már több mint egy éve várja a vásárlókat. A saját oldal ugyan biztosabbá tette a kifizetéseket (rendszeresen ellenőrzik a felhasználók adatainak valódiságát), ám még ott tartanak, hogy több a kiadásuk, mint a bevételük. A szükséges anyagi hátteret egyéb vállalkozásaikból fedezik; a portál fenntartása így inkább hobbinak, mint üzleti vállalkozásnak számít. Az oldalon széles kínálat fogadja a látogatót, s más internetes aukciósoldalakhoz hasonlóan licitálás keretében vásárolhatunk, de megrendelésre is dolgoznak. Minden hónap utolsó keddjén háromnapos gyorsárverést tartanak, amikor nemcsak a maguk áruját árverezik, hanem másoktól is felvesznek tételeket. Emellett numizmatikai kiadványt is megjelentettek: tavaly a forintkorszak bankjegyeit gyűjtötték kötetbe, az idén pedig a pengők és koronák bemutatását tervezik.

A Pannonia Terra Numizmatika hagyományos bolti kereskedelmet folytat. A tulajdonos, Lengyel András azóta érdeklődik az érmék iránti, hogy fiatalkorában egy római érmét talált a házuk kertjében. A talált érmét vásárlások követték, végül pedig kereskedés. Első boltját kilenc éve nyitotta meg, majd pár évvel később újabb üzlettel bővítette a céget, emellett évente kétszer tartanak nagyárverést (egyet ősszel, egyet tavasszal), nyár végén pedig kamaraaukcióval várják a gyűjtőket. Lengyel András hangsúlyozza: arra törekszik, hogy kínálatában nívós darabok szerepeljenek, különös tekintettel az árverésekre. Bár a nem fizető vevők itt nemigen okoznak problémát, mégis úgy látja, hogy egyre jobban szűkül a numizmatika piaca. Ez egyrészt annak az általános, a régiségek piacán megfigyelhető tendenciának tudható be, hogy a középkategóriás tárgyak nehezen értékesíthetők. Csak az olcsó tömegcikkekre találnak könnyen vevőt, illetve a kifejezetten nagy értékű darabokra. Ez utóbbi típussal azonban csak néhány gyűjtő – a szakember becslése szerint mintegy húsz fő – foglalkozik. Külföldre nem tudnak eladni, mivel az 1711 előtti érmék kivitelét tiltja a törvény, az ezt követő időszak pénzeit pedig, tekintve az adminisztrációs és szállítási költségeket, nem éri meg máshol árvereztetni. Eközben a körülbelül hasonló éremanyagú Szlovákiában és Csehországban szabadon kereskedhetnek a régi érmékkel is, s ez a magyarországi árakat is befolyásolja. A papírpénzekre kitérve megjegyezte, hogy szinte lehetetlen értékesebb darabokhoz hozzájutni, annyira pang a piac.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.