Második nemzeti kerekasztal kell

Ön mostanában többször is emlegette a második nemzeti kerekasztalt, mi lenne ez?

Van valami a levegÕben. Az emberek úgy érzik, befejezetlenül maradtak a dolgok. A rendszerváltás teljes egészében átstrukturálta a magyar gazdaságot. A verseny, az eredményorientáltság kulcsszóvá vált. Ma a gazdaságnak az a része, amely nem tud teljesítményt felmutatni, tönkremegy. Ám azok a struktúrák, amelyek körülveszik a gazdaságot, ezeket az elveket nem tették magukévá. Nap mint nap beszélünk az államigazgatás rossz mÛködésérÕl, kormányzati és önkormányzati szinten egyaránt. Beszélünk az oktatás tehetetlenségérÕl, a kutatás-fejlesztés távolságáról a gazdaságtól, az egészségügy problémáiról. Ezeken a területeken érdemi reformokra van szükség. Ma azonban az egyszerÛ parlamenti többségÛ kormányzat nem tud érdemben hozzányúlni a jogszabályi környezethez, hiszen ezek jobbára kétharmados törvények. Ezért hamarosan megérik az idÕ, hogy a politikai elit leüljön, túllépjen rövid távú céljain, és megállapodást kössön a nagy rendszerek megváltoztatásáról.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Ha a társadalom kimondja, hogy ezt akarja, az önmagában nagy fegyvertény lesz. A politika talán rádöbben: csak akkor tud igazán sikeres lenni, ha megfelel az igénynek. Ma még ez az igény csak sarjadozik.

Kinek kell megtennie az elsÕ lépést?

A társadalom egyik legöntudatosabb része a vállalkozói társadalom, amely racionálisan, az összefüggések mentén látja a világot.

Tehát az eddiginél intenzívebben biztatják reformokra a politikát?

Azt szeretném, hogy a következÕ fél évnek ez legyen a legfontosabb üzenete. Bárki kerül kormányra, ígéretek tömege révén gyÕz. Közben rengeteg problémával szembesül, amelyekrÕl ma már tud, de beszélni még nem mer. Következésképpen szövetségesekre lesz szüksége. Olyanokra, akik helyette is ki merik mondani az igazságot. Magyarán: bárki kormányozzon, mi természetes szövetségesei leszünk.

Többes számot használ. Ki a mi?

A mi alatt a gazdasági szereplÕk lényegében teljes körét értem. A kamarákat, a munkaadói szervezeteket, a közgazdász-társadalom jelentÕs részét, mindazokat, akik ezeket a gondolatokat már megfogalmazták.

A választókat továbbra is meg lehet ijeszteni a reform szóval. Mindenki azt feltételezi, hogy a reformoknak csak vesztesei lennének.

Pedig nem így van. SÕt! A reformoknak elsÕdlegesen gyÕztesei, kedvezményezettjei lennének. Ha jobban mÛködik egy ország, az ország minden polgára jobban él. Ha egy gazdaságon kevesebb a teher, többet tud teljesíteni, nagyobb az elosztható jószágok halmaza. Több pénz jut az embereknek. Ez nem politikai kérdés – ez matematika.

Ezt el lehet hitetni velük?

Két eset lehetséges. Vagy a politika felvállalja, hogy meg kell csinálni a tényleges változtatásokat. Vagy sodródunk tovább – mert Magyarország egyszerÛen sodródik, évek óta –, és jön a gazdasági kényszer. Mondjuk, egy befektetÕi bizalomválság képében, ennek következményeként elszáll a forint, súlyos társadalmi problémák állnak elÕ, gazdasági nehézségek jelentkeznek – és az éppen hivatalban lévÕ kormány rákényszerül, hogy cselekedjen.

Ez utóbbi puszta vízió vagy fenyegetÕ realitás?

Benne van a pakliban. Napról napra gyorsul a világ. Abban az adóversenyben, amelyben a környezetünkben vagyunk, rosszul állunk. Ahhoz, hogy jobban állhassunk, a kiadási oldalhoz kell hozzányúlni.

Nemrég azt mondta, a választások elÕtt kellene egyeztetniük minderrÕl a pártoknak, mert utána a vesztes fél túl sértÕdött lesz ahhoz, hogy hajlandó legyen szóba állni a gyÕztessel. Tartja ezt?

Tartom. Hiszen ma még mindenki hisz abban, hogy nyer. Ugyanakkor tudom, mert Magyarországon élek: nincs realitása annak, hogy két hónapon belül bármilyen megállapodás szülessen.

Azt tehát kijelenthetjük, hogy a választásokig egyeztetés sem lesz. Itt jön be állításának második része, miszerint utána még kevésbé lesz valószínÛ, hogy megegyezzenek. Ha így van, a kör bezárul.

Erre sajnos komoly esély van. A költségvetés jelentÕs bevételre tett szert – egyebek közt a Budapest Airport értékesítése révén –, s ez még adhat egy év kifutást. A mélypont a mostani pályán csak 2007-ben jön el. Vagy elég erÕs lesz a társadalmi nyomás, amelyrÕl beszéltünk, és mégis tesznek valamit nyáron. Hozzáteszem – és ezt mutatja az elmúlt tizenöt év is –, a gazdaságot sokkal gyorsabban rendbe lehet tenni, mint sokan gondolnák. Egy jelentÕsebb reformlépés egy-két év után már komoly eredményeket hoz.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, csak akkor hajlandó kormányalakítási tárgyalásokat kezdeni, ha az érdekelt párt vagy pártok vezetÕi elÕre aláírják: támogatják a reformtörekvéseit.

Maximálisan támogatjuk.

A Fidesz most fejezte be a gazdasági konzultációt, a párt elnöke önökkel is tárgyalt. Az Õ esetükben is látja az egyértelmÛ szándékot az elÕrelépésre?

Mind a két oldal tisztában van azzal, mit kellene tenni. Hogy melyiküknek milyen lesz a politikai mozgástere, azt késÕbb tudjuk meg.

A kamara számára ezzel összefüggésben mely területek a legfontosabbak?

Nagyon sok ügy van, amely nem tÛr halasztást. Majdnem mindegy, hol kezdjük. Ha azt mondom, kormányzati struktúra – akkor a szerkezet egyszerÛsítése, a minisztériumok számának csökkentése és a háttérintézmények radikális átfésülése kerüljön napirendre. A háttérintézményekben látom a legnagyobb labirintust. A másik az önkormányzati reform, az iparÛzési adó megszüntetésével együtt. Aztán sokkal gazdaság- és gyakorlatközelibb oktatásügyet szeretnénk. A kutatás-fejlesztésre költött összegeket is növelni kell, és ezt a területet is közelebb kell vinni a gazdasághoz.

A szakképzésben a kamarák jelentÕs szerepet vállalnak. Eredményesen teszik?

Szerintem igen. De a hatását még nem érezzük. A tanulószerzÕdés-hálózatban mára 23-24 ezren vesznek részt, sokkal több gyerek kap gyakorlati képzést. Emellett 16 szakma felügyelete a kamarákhoz kerül jövÕ szeptembertÕl. Ám ez egyelÕre csak az oktatásban érvényesül, mire a képzettségben is megjelenik, még évek telnek el.

KözbevetÕleg: a kamara elég erÕs feladatai ellátásához?

Sikeres Magyarországhoz európai hatékonyságú intézményrendszerek kellenek. A gazdaságszervezésben elengedhetetlen a kamarák megerÕsítése, amely az automatikus regisztráció bevezetésébÕl áll, a gazdaság valamennyi szereplÕjére való rálátásból, a kamarák közjogi, szakképzési és felnÕttképzési, kereskedelemfejlesztési, valamint piacszabályozási feladatainak erÕsítésébÕl.

Sokszor beszéltünk róla, hogy ma már másmilyen módon kell idehozni a tÕkét, mint a 90-es években, mert másutt sokkal olcsóbb a munkaerÕ. Ebben mire jutottunk?

A tÕkebeáramlás tisztességesen nÕ, de ne feledjük, hogy ez az európai uniós csatlakozásból fakadóan az egész térségben megugrott. Nem az a kérdés, hogy nÕ-e, hanem az, hogy milyen mértékben és szerkezetben. Biztos vagyok abban, hogy a sikerekben Kóka Jánosnak személyesen nagy szerepe van. Jól mozog a nagybefektetések területén. De a kisvállalkozások tÕkebeáramlása legalább ilyen fontos lenne. Egy 10-20 fÕs üzemet nem költöztetnek Kínába, csak egy gépkocsival is elérhetÕ országba: Szlovákiába, Lengyelországba vagy Magyarországra. Ha Magyarországon a befektetési környezet javulna, az ebben is segítene. Magyarán: az élÕmunkaterhek csökkentését kiemelten fontosnak tartjuk, együtt a bürokratikus környezet megreformálásával. Gyakorlatilag érzéketlen azonban a mai gazdaságpolitika a kis- és középvállalkozások problémáira. No persze egy liberális gazdaságpolitikától, amely nyíltan hirdeti a piac mindenhatóságát, nehéz elvárni, hogy érdemben és hitelesen beavatkozzon a kkv-k védelmében.

Nagy a vita arról, hogy a magyar gazdaság dübörög, vagy sem. Vannak jó adatok, az infláció csökkenése, a GDP-növekedés...

Utóbbira nagyon büszkék nem lehetünk. Ha a környezÕ országokat nézzük, nem állunk fényesen. A szomszédaink mára sok tekintetben meg is elÕztek bennünket. Öröm persze, hogy tartósan az EU15 átlaga fölött vagyunk.

Azt akartam kérdezni: mikor lesz eurónk?

Ebben mindig óvatosan fogalmazunk. A gazdaságnak nem az euró a fontos, hanem az, hogy a gazdasági környezet képes legyen a bevezetés feltételeinek teljesítésére. Szerintem azon a pályán, amelyen ma a költségvetés halad, a 2010-es euró nem elérhetÕ. Ezt már tavaly megmondtam, az elsÕk között: ha errÕl a pályáról nem jövünk le, nincs ember, aki megmondaná, mikor érünk célba. Nem jó ma a hírünk a befektetések piacán.

Lassan két éve az EU tagjai vagyunk. Lehet már mérleget vonni?

Lehet. Összességében a csatlakozás nyertesei vagyunk. Akárhogy nézzük, a mérleg pozitív, több pénz érkezett, mint amennyit befizettünk. Nyertesek vagyunk abból a szempontból is, hogy az EU versenyt, más munkakultúrát generál, európaibbá teszi az országot. MásfelÕl vesztesek is vagyunk. A kis- és középvállalkozások jelentÕs része nagyon nehezen tud fölnÕni a versenyhez. Nemcsak azért, mert a szabályozórendszer pluszterheket rótt rá – gondoljunk a HACCP-re vagy a környezetvédelmi elÕírásokra –, hanem azért is, mert például a feldolgozott élelmiszerek importja 30 százalékkal nÕtt. Nem eszünk többet. Ezt a piac rendezte át. Amikor az élelmiszer-ipari cégek válságáról beszélünk, ez van mögötte. És sok-sok ilyen folyamat van. Tehát a verseny bizonyos értelemben fölkészületlenül ért bennünket.

Fel tudunk zárkózni?

Az életképes „versenyzÕk” idomulni fognak a feltételekhez. A gazdasági szereplÕk harmada a következÕ öt évben vagy tönkremegy, vagy a tevékenységét változtatja meg oly mértékben, ez új cég alapításával egyenértékÛ. De a gazdaság összességben helytáll. Hogy ehhez mennyi segítséget kap a gazdaságpolitikától, az a fontos kérdés. Ilyen szempontból a kis- és középvállalkozások körénél látom a kitörési pontot. A multinacionális cégeknél a munkahelyteremtés vagy -pótlás nyögvenyelÕsen megy. Ha a kkv-k minden második vállalkozása csak egy embert foglalkoztatna, másképpen nézne ki a munkaerÕpiac. Szerintem arra kellene nagyon hatékony gazdaságpolitikai program, hogy hogyan tudjuk ezt a kört megerÕsíteni.