BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aranykor a pesti tőzsdén

Csütörtökön elindult az aranykereskedelem a Budapesti Értéktőzsdén: az első, egy kontraktusra szóló kötés pont az esemény kapcsán tartott sajtótájékoztató alatt született, a napokban megdőlt 25 éves nemzetközi árrekordot is meghaladó 655 dolláros áron. Érdeklődésben nem volt hiány, az első két órában már több mint 20 ajánlat került a rendszerbe.

Egyelőre nyolc brókercég foglalkozik arannyal – mondta a sajtótájékoztatón Horváth Zsolt, a BÉT vezérigazgatója. Ez a szám a remények szerint a jövőben növekszik majd – a BÉT ugyanis erősen ösztönöz: az áruszekcióba belépőknek egy évig nem kell fizetniük a szekciótagságért, 3 hónapig pedig tranzakciós díjjal sem tartoznak.

A BÉT-en jelenleg júniusi és decemberi lejáratokra lehet megbízást adni. A börze vezetői szerint a magyar magánbefektetők leginkább felhalmozásra vásárolják majd az aranyat, tehát a pozíciót nem zárják ellenügylettel, hanem kivárják a fizikai leszállítást. Ilyenkor az eladónak az elszámolónapot követő három munkanapon belül meg kell oldania a közraktározást és a minőségvizsgálatot is (a minőségvizsgálat azért szükséges, mert a nemzetközi szabványoknak megfelelően a parketten forgó arany legalább 99,5 százalékos finomságú kell legyen). Ennek költsége kontraktusonként öszszesen 15 ezer forintot tesz ki.

Arannyal kereskedni nem kerül sokba: a befektetők tranzakciónként 70 forintot kell fizessenek a tőzsdének, 100-at pedig az elszámolást végző Kelernek.

A nemesfém árát a BÉT a nemzetközi szokásokat követve dollárban és unciára vetítve jegyzi. Az adott napi árfolyamnyereséget vagy -veszteséget a nap végén forintban (ezt az adott napi MNB-fixing szerint számolják) írják jóvá vagy vonják le a Kelernél vezetett letéti számláról. Az aranynál – csakúgy mint az árupiacon általában – a befektetők a tőkeáttételnek megfelelően helyezhetik el a letétet. Ez azt jelenti, hogy nem kell a tranzakció teljes értékét elhelyezni, hanem elég egy 5-10 százaléknak megfelelő összeg. Ezt ráadásul akár állampapírban is elhelyezheti a befektető.

A Budapesten forgó egy kilogrammos (nagyjából 32,15 unciás) aranytömbök körülbelül akkorák, mint egy kártyapakli, és a jelenlegi világpiaci árak szerint mintegy négy és fél millió forintot érnek. A tömbökön feltüntetik a fém tisztaságának százalékát, a tömb tömegét és sorszámát, valamint a finomító gyártójelét. A szállítást kiváró első tulajdonosok legkorábban júniusban juthatnak hozzá a csillogó hasábokhoz.

Szűcs Örkény, a Hamilton szakértője szerint Budapest alakítani nem, csak követni tudja majd az arany világpiaci árának alakulását, hiszen az amerikai Nymexen például napi 250-300 ezer kilogramm (több mint 8-9,5 millió uncia) forog.

A BÉT-en szerzett, aranyból származó jövedelem után viszont – az összes hazai tőzsdei jövedelemhez hasonlóan – a befektetőknek nem kell adózniuk. A Nymexen szerzett aranybevételt ugyanakkor – mivel ez a magyar jogszabályok szerint egyéb jövedelemnek minősül – 36 százalékos adó terheli. A befektetési célból vásárolt arany Budapesten ráadásul áfamentes.

A nemesfém árfolyama 25 éves csúcsokat dönt. A BÉT vezetői szerint az időzítésben semmi furcsa nincs, ha az árfolyamcsúcsokat eladói és nem a vevői oldalról nézzük. Az aranyralit szakértők szerint az iraki feszültség mellett a Fed kamatemelési ciklusának várható vége és az emiatt gyengülő dollár váltotta ki. Londonban kedden dőlt meg az első 25 éves spotrekord, 623 dollár/uncia áron, szerdán 640 dolláron a következő. Az ár csütörtök délelőtt 645 dollár felett járt, lapzártakor visszaesett és 610 dollár alatt forgott Londonban.

Nincs elvetve az olajkereskedés

Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT elnöke szerint a tőzsde vertikális terjeszkedését (Keler felvásárlása) megakadályozta a politika, a lengyelországit pedig az ottani kormányváltás, ezért a BÉT új utakat keresett. Európában eddig csak Londonban, Zürichben és Isztambulban lehetett aranyat vásárolni. Szalay-Berzeviczy abban bízik, hogy a régióban Budapest lesz az aranykereskedés fővárosa.

Az elnök szerint lehetséges, hogy később a BÉT-en beindul az ezüstjegyzés is. Szalay-Berzeviczy továbbra is elképzelhetőnek tartja, hogy lehet majd Budapesten orosz olajat jegyezni. Korábban ugyanis olyan hírek jelentek meg, hogy a Nymex – az előzetes tárgyalások szerint a BÉT partnere az urál tőzsdei bevezetésében – egyedül lépett, és jövőre megindítja az orosz olaj kereskedését, valószínűleg Londonban.

Megerősítette Szalay-Berzeviczy Attila, hogy New Yorkban személyesen találkoztak a NYMEX vezetőivel, s a megbeszélés alapján a dolog még egyáltalán nincs lefutva.

Az elnök szerint lehetséges, hogy később a BÉT-en beindul az ezüstjegyzés is. Szalay-Berzeviczy továbbra is elképzelhetőnek tartja, hogy lehet majd Budapesten orosz olajat jegyezni. Korábban ugyanis olyan hírek jelentek meg, hogy a Nymex – az előzetes tárgyalások szerint a BÉT partnere az urál tőzsdei bevezetésében – egyedül lépett, és jövőre megindítja az orosz olaj kereskedését, valószínűleg Londonban.

Megerősítette Szalay-Berzeviczy Attila, hogy New Yorkban személyesen találkoztak a NYMEX vezetőivel, s a megbeszélés alapján a dolog még egyáltalán nincs lefutva.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.