Kamatemelésre számítanak az elemzők
Az olajrészvények erősödésének hatására felfelé kúsztak a tegnapi napon az amerikai indexek, ugyanakkor a befektetők egy nappal a kamatdöntés, illetve az ezt követő kommentár előtt már inkább kivártak. Az elemzők egyöntetűen kamatemelésre számítanak, s legnagyobb részük augusztusban ismét egy ilyen lépést vár. Ugyanakkor az olaj ára a 72 dolláros szint fölé mozdult, azon aggodalmak hatására, hogy jelentős kereslet alakulhat ki az üzemanyagok iránt július 4., a függetlenség napja előtt. A kormány adatai azt mutatták, hogy az olaj- és üzemanyag-tartalékok nagyobb mértékben estek, mint amire korábban számítottak. Így erősödtek az olajrészvények: az Exxon 2,5%-kal 61,12 dollárra, a Chevron pedig 2,1%-kal 61,36 dollárra. Az energiarészvények vagy a legjobban, vagy a legrosszabbul teljesítő papírok között vannak - hívták fel a figyelmet az elemzők. A Merill Lynch módosította 2006-os olajár-előrejelzését, 65,50 dollárról 68,25 dollárra emelve azt. Ráadásul az olajtermelő és finomító Hess Corp. minősítését is semlegesről vételre javította. A Hess árfolyama 4,6%-kal ugrott meg 50,41 dollárra. A Nasdaqot eközben az Apple esése húzta lefelé, ugyanis néhány elemző aggodalmát fejezte ki a cég kilátásaival kapcsolatban. Árfolyama így 2,5%-kal 56,02 dollárra süllyedt. Az Intel ugyanakkor 3,4%-kal ugrott meg 18,66 dollárra, miután még kedden arról számolt be, hogy eladja veszteséget termelő kommunikációs processzor üzletágát a Marvell Technologynak. A Marvell 4,1%-kal szakadt 42,32 dollárra. A Dow Jones 48,82 ponttal, vagyis 0,45%-kal emelkedett 10.973,56 pontra, a Standard & Poor''s 500 6,8%-kal, azaz 0,55%-kal 1.246 pontra, míg a Nasdaq 11,59 ponttal, tehát 0,55%-kal 2.111,84 pontra. (Tőzsdefórum)


