BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jöhet a hét szűk esztendő

Véget ért a befektetői optimizmus: további ezerpontos (4-5 százalékos) zuhanás várható a Budapesti Értéktőzsde részvényindexétől (BUX) a következő napokban – közölte lapunkkal Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír vezető elemzője, miután a BUX tegnap 1,4 százalékkal, 22 830 pontig esett vissza.

Tegnap egyértelműen az OTP-papíroké volt a fő szerep: a bankóriás részvényei 9,4 milliárd forintos forgalom mellett (ez a teljes BÉT-forgalom közel 40 százalékát adta) 2,17 százalékkal, 7400 forintra csökkentek. Az OTP negatív szereplése azért is különösen meglepő, mert a CIB Bank éppen hétfőn ajánlotta vételre a legnagyobb magyar hitelintézet papírjait – rövid és hosszú távon egyaránt.

Bár kétségtelen, hogy az OTP-részvények nem drágák, akár további 10 százalékot is veszíthet értékéből a hitelintézet – tette hozzá Sarkadi. Nyilvánvaló ugyanis, hogy tőkekivonás esetén a befektetők először a likvidebb papíroktól próbálnak megválni, hiszen innen lehet kiszállni a legnagyobb tételben a legkisebb veszteséggel. Ezt csak tetézi, hogy az elmúlt hetekben az OTP papírjai – a külföldieknek legfontosabb devizában, dollárban számítva – több mint 20 százalékos bővülést értek el, kedvező kiszállást biztosítva most a befektetőknek.

A Mol egyelőre csupán 0,6 százalékot (130 forintot) veszített az értékéből, hiszen az emelkedő olajár egyelőre támaszt nyújt az energetikai vállalatnak. Többnapos tőzsdei gyengülés esetén azonban a bankszektor mellé vélhetően csatlakoznak a technológiai és nyersanyagfüggő ágazatok is.

A tőzsdezuhanásnak pedig koránt sincs vége – véli az elemző. A befektetők eddig a legoptimistább forgatókönyvben bíztak (ami a fokozatos amerikai lassulást prognosztizálta), erre azonban rácáfoltak az elmúlt napok adatai.

Érdekes, hogy a cérnát nem a hivatalos makroadatok szakították el a befektetőknél. Novemberben a Wall Mart kiskereskedelmi lánc évesített adatai tíz év óta először csökkentek – közölte Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője. Ez pedig rányomta bélyegét mind az amerikai várakozásokra, mind a befektetői hangulatra. Ezt tetézte, hogy hat éve nem látott mértékben esett a tartós fogyasztási cikkek megrendelésállománya, s a fogyasztói bizalom is váratlan hanyatlásnak indult a tengerentúlon.

Ennek ellenére még nincs minden veszve – hangsúlyozta Herczenik. Amennyiben a mai GDP-adatok kedvezők lesznek, és a további vállalati előrejelzésekbe nem épülnek be markánsan a hanyatlás jelei, úgy nem várható az elmúlt napokéhoz hasonló további tőzsdezuhanás.

A fejlődő piaci régió pedig különösen kedvező helyzetbe kerülhet. Az amerikai és nyugat-európai tízéves kötvényhozamok alacsonyak; ez a fejlődő piacok felé irányíthatja a befektetők figyelmét. A mérsékelten emelkedő olajárak szintén kedvező színben tüntetik fel régiónkat. Jól látható tehát, hogy pusztán az Amerikából induló kedvezőtlen hangulat tartja vissza a befektetőket, így egy stabilizálódó nemzetközi háttér teret nyújthat akár egy év végi ralihoz is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.