Rövid távon drágulhat az üzemanyag
A piacok attól tartanak, hogy a hideg beköszöntével Amerikában tovább csökkennek a tartalékok. Az amerikai fűtőolaj-felhasználás 80 százalékát adó északkeleti régióban a korábban csak gyengén támadó tél most már igazán „rákapcsolt”, és jellemzően mínusz tartományba kerültek a hőmérők higanyszálai. Az elkövetkező egy hétre pedig további lehűlést jeleznek. New York lakosai is egyre keményebb téllel dacolnak, az átlaghőmérséklet már a mínusz 10 Celsius-fok közelébe esett. A meteorológiai előrejelzések szerint a hideg minden bizonnyal február 18-áig eltart, így a nyersolaj és a fűtőolaj piacán a befektetők először a hőmérők higanyszálait nézik meg, majd utána a jegyzések állását. A New York-i Nymex olajpiacán a fekete arany jegyzései már a hordónkénti 60 dolláros árhoz kerültek közelebb, semmint az 59-hez, a fűtőolaj ára pedig csaknem fél százalékkal, gallononként 1,691 dollárra emelkedett. Összességében a január 18-i 20 havi 49,90 dolláros mélységből napjainkra a kőolaj ára már több mint 15 százalékkal nőtt.
Középtávon viszont ismét csökkenésnek indulhat a kőolaj ára, hiszen egyre erősödnek azok a kételyek, amelyek szerint a korábbi áresés megfordítására hozott OPEC-döntéseket egyes tagok nem tartják be. A Dresdner Bank kőolajpiaci szakértője szerint a kőolaj-exportáló országok csupán a napi 1,7 millió hordós kitermelési visszafogás alig kétharmadát teljesítik. SA


