BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lélegzetvételhez jutottak az ingatlanalapok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Lemorzsolódás. Az elmúlt év utolsó hónapjai már sejteni engedték, hogy 2007 nem az ingatlanalapok esztendeje lesz. A hozamok lemorzsolódása kisebb vagyonelvándorláshoz vezetett, ez a tendencia az idén is folytatódott. Igaz, az összkép annyiban felemásnak tekinthető, hogy míg egyes alapok a nettó eszközérték 10-15 százalékát veszítették el az idén, addig volt olyan konstrukció, ahol stagnált a vagyon. A banki kamatakciókat látván a hozamérzékeny ügyfelek körében kegyvesztetté váltak az ingatlanalapok – összegezte a piaci helyzetet Váradi Zoltán, a Raiffeisen Alapkezelő befektetési igazgatója. Jóllehet – mint mondja – a konstrukciók elmúlt 6-12 hónapban produkált 8 százalék körüli hozama nem tekinthető rossznak, mint ahogy az elmúlt három hónap 7,5-9 százalékos teljesítménye sem.

Az első negyedévnek legalább annyi előnye volt, hogy nőtt az ingatlanhányad – mutatott rá Váradi Zoltán. A Raiffeisen Ingatlanalap vagyona mintegy 18 milliárd forinttal csökkent, ennek következtében az ingatlanhányad – az átértékelésekkel és néhány ingatlantranzakcióval együtt – a tavaly év végi 37,5-ről 44,5 százalékra nőtt, s ez véleménye szerint a hozamokban is éreztetheti majd a hatását. Az OTP Ingatlanalap is 40 százalék felett van az ingatlanfeltöltöttséget illetően, ám mint Tóth Balázs, az alapkezelő vezérigazgatója fogalmazott: a hányad további növelése már nem megy könnyen. Egyrészt viszonylag kevés a vonzó hazai projekt, ez a külföldi befektetés irányába mozdíthatja el őket, másfelől a portfólión belül a fejlesztések arányának növelésére kényszerülnek. Ez utóbbi a tervek szerint a teljes portfólión belül nem érné el a tíz százalékot. Az Európa Ingatlanalapnál mintegy 55 százalékra rúg az ingatlanhányad – mondta érdeklődésünkre Buda Sándor, az Európa Alapkezelő igazgatója, s mint hozzátette: ez három-négy hónapon belül 60 százalék fölé nőhet. Az alap a közeljövőben továbbra is a fejlesztésre helyezi a hangsúlyt, a várható tranzakciók közé tartozik Kelet-Magyarországon egy logisztikai bázis vétele, egy pasaréti lakásfejlesztés, illetve egy belbudai iroda-szálloda komplexum fejlesztése. Az Erste Ingatlanalapnál 35 százalék jelenleg az ingatlanhányad, ez az elképzelések szerint az év végére 50 százalékra nőne – mondta Pázmány Balázs, az Erste Alapkezelő portfóliómenedzsere. Az ingatlanhányadot egy nagyobb tranzakció dobná meg: a főváros III. kerületében egy 35 000 négyzetméteres, A kategóriájú irodaház építésébe kezdtek, emellett vidéken kereskedelmi központok vásárlása van folyamatban. A külföldi ingatlanvételen nem gondolkodnak, mint ahogy a nemzetközi ingatlanalapok vételén sem – mondta érdeklődésünkre.

A második fél évben visszatérhet a bizalom az ingatlanalapokba – vélik a szakemberek. A kamatcsökkentések nyomán vonzóvá válhat a konstrukciók 7-9 százalékos, viszonylag stabilnak tekinthető teljesítménye. Hosszú távon kicsi a valószínűsége annak, hogy az akciók nyomán betétekbe vándorolt pénz ott is marad – véli Tóth Balázs –, főként, hogy a harmadik negyedévben várhatóan bekövetkező kamatcsökkentések a betéti piacra is kihatnak. Ennek következtében újra erőre kaphatnak az ingatlanalapok – folytatta –, hiszen akkor már szignifikánsabbá válnak a hozamkülönbségek a kötvényalapokkal szemben. A mostani irreálisan magas kamatszintek mérséklődését várja Buda Sándor is, hiszen az alapkamat csökkentésével párhuzamosan az ingatlanalapok versenyképessége is javul. Egy 6 százalékos alapkamat mellett – ami egyes várakozások szerint 2008-ban megvalósulhat – már komoly összeg áramolhat az ingatlanalapokba – véli az Európa Alapkezelő igazgatója –, erre jó példa a két évvel ezelőtti kamatkörnyezet is, amikor szinte özönlött a konstrukciókba a pénz. FB

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.