BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megfelelő fedezetet jelent a hajó

A hazai „hajózási” finanszírozási szegmens 3-4 milliárd forintosra tehető, ez a piaci szereplők várakozása szerint az idén 10 százalék körüli mértékben bővülhet. Bár mint Jenei Viktor, az Axon Zrt. vezérigazgató-helyettese fogalmazott: a hajófinanszírozás idei évére nem a kínálat, illetve a vásárlói preferenciák változása nyomja rá a bélyegét, hanem a kormány megszorítási csomagjának részeként bevezetett, a célcsoportot és a mögöttük álló cégeket is sújtó adóterhek növekedése. A nagyobb bővülési ütemet egyébként az Adriára vásárolt hajók terén várja Jenei Viktor. Kiss Zoltán, a hajófinanszírozásban több államban, így Magyarországon is piacvezető Hypo Group Alpe-Adria csoport magyarországi leányvállalatának vezérigazgatója szerint a tavalyi horvátországi „láz” után megjelennek az egyéb, földközi-tengeri hajózási igények is, például Spanyol-, Olasz-, Görög- vagy Törökország esetében.

Finanszírozó szinte minden nagyobb vásárlásnál fellelhető. A Hypo Alpe-Adria az elmúlt években a nagyobb, 100 000 euró érték feletti hajók finanszírozására koncentrált, ám az idén nyit az ennél kisebb értékű szegmens felé is, ezzel a magyar vizekre szánt hajók piacát célozzák meg. Az Axon Zrt.-nél is változás történt: korábban az 1-2 milliós jetskire is adott finanszírozást, ám jelenleg nem szívesen megy a 3-4 milliós határ alá.

A hajótulajdonosok ugyanakkor a jó ügyfelek közé tartoznak, azaz a nemfizetés kockázata igen alacsony. Mindezt azzal magyarázza Jenei Viktor, hogy a hajó változatlanul luxuscikknek számít a hazai környezetben, s aki ilyen vásárlására szánja el magát, már komolyabb vagyont gyűjtött össze. Tovább csökkenti a finanszírozási kockázatot, hogy az ügyfelek klasszikus banki engedélyezési folyamaton esnek át, górcső alá veszik a hajót, s számos példa van arra, hogy a vállalkozás is ott van kezesként a háttérben. Igaz, mindig akad olyan, aki annak ellenére is vásárol hajót, hogy nem biztos abban, képes azt fenntartani. (Az éves fenntartási költség egyébként 800 000–másfél millió forint között mozog.) A lízingcégek kockázatát mindenesetre mérsékli a megkövetelt önerő, ez a piaci szereplőknél 30 százalék körül mozog. A futamidő jellemzően öt-hét év, de léteznek maradványértékes konstrukciók is, azaz amikor a futamidő végére 15-20 százalék törlesztőrészlet marad fenn. Használt hajók finanszírozása esetén a feltételek hasonlóak ahhoz, mint amit az új hajók finanszírozásánál alkalmaznak. A lízingcégek kockázatát csökkenti az is, hogy a hajók másodlagos piaca meglehetősen erős, azaz a visszavettet igen gyorsan, jellemzően két héten belül veszteség nélkül lehet értékesíteni. FB

Ez évi újítások

A Hypo Alpe-Adria olasz lízingkonstrukcióval készül az idei nyárra, ahol hajómérettől függően és lízingbevétel esetén az áfa mértéke változó lehet.

Ez évtől az Axon és a Hypo is lehetővé kívánja tenni, hogy a lízingbe vevő külföldi érdekeltségű társaság is lehessen.

Ez évtől az Axon és a Hypo is lehetővé kívánja tenni, hogy a lízingbe vevő külföldi érdekeltségű társaság is lehessen. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.