Elsősorban a bankpapírok húzzák a részvénypiaci vágtát, miután a brit kormány bejelentette, hogy 37 milliárd fontot azonnal átutal a három legnagyobb brit banknak, a csőd szélére került Royal Bank of Scotlandnak, a HBOS-nek, és a Lloyds TSB Groupsnak. Jó hír volt ma az is, hogy a Barclays Capital, amely vezérigazgatója eleve ódzkodik a kormányzati mentőövtől – bejelentette, hogy 6,5 milliárd font értékben magán befektetőknek ad el részvényeiből, emiatt nem szorul a kormányzati segítségre. Igaz idénre nem fizet osztalékot az Egyesült Királyság második legnagyobb bankja. A Barclays árfolyama ma 14 százalékot emelkedett 236 pennyre, a Credit Suisse részvények 15 százalékkal drágultak 39,38 svájci frankra, a Deutsche Bank árfolyamértéke 17 százalékkal nőtt 36,595 euróra.
A kedvező légkörben hatalmas emelkedésbe kezdett az euró árfolyama is, amely az elmúlt 3 hét legjelentősebb erősödését tudja maga mögött ma délelőtt: a közös pénz 2 százalékot erősödött 1,3637-es értékre a dollárral szemben. Az euró a japán jennel szemben is drágul. A nemzeti tőzsdemutatók Európában jelentős pluszban nyitották a délelőtti kereskedést. A DJ Euro Stoxx 50 6,57 százalékot emelkedett, a londoni FTSE-100 plusz 6,31 százalékban áll, a párizsi CAC-40 plusz 7,28 százalékot emelkedett, míg a frankfurti DAX Index 6,59 százalékkal áll magasabban záróértékénél.
A gyenge dollár és a recessziós félelem tompulása korrekciót idéz elő az árupiacon is, ahol szintén a múlt héten érték el a jegyzések az idei éves mélypontot. Az amerikai könnyűolaj hordójának ára 77 dollárról kapaszkodott vissza ma reggel 81 dollárra. A recessziós indikátorként is szemlélhető réz ára 33 hónapos mélypontról kezdett el ma drágulni a Londoni Fémtőzsdén. Jellemzően a részvénypiaci raliból kiveszik a szerepüket a jelentősebb bányatársaságok is: a BHP Billiton, a világ legnagyobb bányász vállalatának részvényei 7,2 százalékot emelkedtek 1024 pennyre, míg a harmadik legnagyobb Rio Tinto Group árfolyama 11 százalékot drágult 2682 pennyre.