Pénz- és tőkepiac

Kötelező hajrá buktatókkal - a nagy kgfb-teszt

Eddig különösebb izgalmak nélkül zajlott le a kötelező-szezon első szűk három hete, hacsak azt nem tekintjük izgalomnak, hogy az Allianz Góliátként csapott le a piacra, és valószínűleg minden idők legsikeresebb kampányát zárja mind az ügyfélszerzés, mind az ügyfélvesztés tekintetében. A korábbi évek tapasztalatai alapján a java még hátra van - azért érdekességek most is akadnak. VGO körkép a kgfb-kampányról.

Azzal vélhetően már minden autós szembesült, hogy eljött a november, amikor szabadon dönthet arról, lecseréli-e kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást olcsóbbra. Jobb esetben már arról is kapott értesítést jelenlegi biztosítójától, hogy ha ott marad, jövőre változik-e a biztosítási díja, bár ezzel nem szoktak igyekezni a társaságok. Jogszabályi kötelezettségük ugyanis erre vonatkozóan nincs, igaz a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerint elvárható lenne, hogy ha a meglévő ügyfélkörnek nem hirdetnek meg külön díjakat a biztosítók, csak az újaknak, akkor erről tájékoztassák őket. A legtöbben általában mégis arra hivatkoznak, hogy minek értesíteni az ügyfelet arról, ha úgysem emelkedik a díja. (Emellett a biztosítóknak vélhetően kevésbé fontos felhívni ügyfeleik figyelmét arra, hogy jövőre akár kétszer annyit is fizethetnek ha nem váltanak, vagy kötnek újra ugyanott.)

Ez azonban a kármenentes ügyfelek szempontjából kevéssé gáláns ajánlat, hiszen bónusz-fokozatuk feljebb ugrásával elvileg olcsóbb kellene hogy legyen biztosításuk, arról nem is beszélve, hogy a novemberi kampányokban akár több tízezer forinttal olcsóbban köthető kötelező biztosítás az egyszeri kampánykedvezmények miatt. Az tehát egyértelmű, hogy váltani az autósok zömének valóban megéri, sőt, az idei tapasztalatok alapján sokuknak újrakötni is. A vezető alkuszi portálokon eddig 20-25 százalék az újrakötések aránya, és szép számmal vannak az átkötők is: a Netrisk (www.netrisk.hu) bőven 70 ezer megkötött szerződés fölött jár, a CLB (www.biztositastipp.hu) 11 ezer környékén, a PBA Praeventio (www.pba.hu) 15 ezer fölött, míg a biztositas.hu (www.biztositas.hu) mintegy 35 ezer szerződést kötött meg eddig.

Nem csak az ár számít?

Az az unásig hangoztatott tendencia, mely szerint az autósoknak a kötelező biztosítás kiválasztásakor kizárólag az ár számít, idén sokak szerint megdőlni látszik. Bár az kétségtelen, hogy a kgfb-t legtöbben még mindig egyfajta adóként élik meg, és mivel tudják, hogy megkötése nem a saját, hanem autóstársaik hasznára válik, nem is igen igyekeznek a jobb szolgáltatást kínáló, ám drágább biztosítást választani. Legalábbis eddig nem igyekeztek, a CLB Független Biztosítási Alkusz tapasztalatai szerint azonban idén már óvatosabbak az autósok, és jobban megnézik, melyik biztosítót választják. Bravik Attila, az alkuszcég ügyviteli igazgatója elmondta: tízből négyen már nem a legolcsóbb ajánlatot választják.

Mint mondja: a nagyobb biztonságérzetet nyújtó, közismertebb biztosítók legolcsóbb ajánlatait nagy százalékban elfogadják az ügyfelek, ugyanakkor – vélhetően a MÁV ÁBE-hoz kapcsolódó negatív tapasztalatok miatt - az idén igen tartózkodóak a biztosítási egyesületekkel (TIR, KÖBE) szemben, és az új, még ismeretlen szereplő - Wabard - nagyon kedvező ajánlatát is több mint felerészben elutasítják. Ezek az adatok azonban önmagukban nem mutatják az adott társaságok sikerességét az idei kampányban: mind a Wabard, mind a KÖBE képes olyan széles körben a legolcsóbb lenni, hogy a fentiek ellenére is a második, illetve harmadik helyen állnak az Allianz mögött a kötések tekintetében.

A piacvezető az első, az új szereplő a második

Az Allianz idén toronymagasan vezet nem csak a CLB által üzemeltetett biztositstipp.hu oldalon, hanem a többi vezető portálom is: átlagosan a kötések 30-35 százalékát viszi el, amellett jóval kevesebben is pártolnak el a biztosítótól, mint a korábbi években. Második a Wabard, amely minden fontos weboldalon több mint 15 százalékos részesedés felett teljesít, és annak ellenére, hogy eredetileg a fuvarozói szegmensre ment rá a Wáberer György nagyvállalkozó nevével fémjelzett társaság, a lakossági piacból is nagyot szakít. A Wabardot egyébként a közelmúltban „megtámadta” a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz), mondván, flottadíjaival erősen a piaci szint alá árazott, ami a MÁV ÁBE csődje után ismét veszélyes lehet az autós társadalomra, illetve a Mabisz közös kasszájára is. A vádakat azonban a biztosító rögtön visszautasította, és közölte: nem felel meg a valóságnak, hogy díjkalkulációk, vagy azok bármely részlete szakmailag nem megalapozott, a  konkrétan kifogásolt fuvarozói szegmensben pedig kimagaslóan nagy mennyiségű és rendkívül értékes adatok állnak a biztosító rendelkezésére a fuvarozók és a flották baleseti és kárstatisztikáiból. A szakmaiság tehát éppen az ő oldalukon áll – hangsúlyozza a biztosító.

Online kalkuláció ínyenceknek

A webes alkuszok, pontosabban a biztosítási alkuszok weboldalain található összehasonlító kalkulátorok az utóbbi években óriási terhet vettek le az autósok válláról: az egyre bonyolultabb tarifák kiszámolása ugyanis ezek nélkül már-már lehetetlené vált. Nem véletlen, hogy becslések szerint tavaly a kötelezőt váltó autósok több mint harmada online, valamely online alkusz segítségével bonyolította le az ügyletet, szemben a 2003-as kampánnyal, amikor az ügyfelek tizede hívta segítségül az internetet. A transzparencia igen fontos szempont, és az ilyen weboldalak előnye vitathatatlan, az egy-két perces kalkulációkkal azonban (mint ahogy azt a portálok hirdetik) nem árt vigyázni, a gyorsaság ugyanis a végeredmény rovására mehet.

Bár minden ilyen oldal az egyszerűségre, és átláthatóságra törekszik, lapunk nem reprezentatív rögtönzött kutatásából kiderül: az ugyanarra az autóra kikalkulált díjak között elsőre igen jelentős eltérések lehetnek, részben az ügyfél hibájából, részben a nem egyértelmű megfogalmazások, és az alapbeállítások közötti eltérések miatt.

Mint azt tegnap a Világgazdaság megírta: a végeredmény többszöri próbálkozásra általában ugyanaz, azért oda kell figyelni az apróbetűs részekre, és kispipákra is, mert ezeken több biztosító több százalékos kedvezménye múlhat. Bizonyos honlapokon alapértelmezettként vannak bejelölve olyan kedvezményre jogosító pontok, amelyek máshol nem, és előfordul, hogy erről csak a megkötés pillanatában értesül a kalkuláló ügyfél. Ilyen például a Közlekedési Biztosító Egyesület (Köbe) polgárőrpártoló kedvezménye, amellyel némelyik portál automatikusan számol, és csak a következő oldalon, a megkötéskor tájékoztatja róla az ügyfelet, hogy ő ilyen módon pártolja a polgárőrséget. Eltérő értelmezést nyert az Allianz Biztosító SMS- és e-mail kedvezménye is, amelyet a biztosító saját oldalán például automatikusnak vesz, ráadásul ott ki sem iktatható, pedig ehhez az ügyfélnek kötelező megadnia telefonszámát és e-mail címét.

Mindezek mellett, függetlenül attól, hogy a webes alkuszok stílusa más-más, elméletileg nem lehetséges, hogy bármelyik rosszul számolna, hiszen az idei kampányban sok esetben már nem is ők, hanem a biztosítók webszervizei számolnak helyettük – tájékoztatta a Világgazdaságot Bravik Attila. Az információ a biztosítók szervereiről másodpercek alatt jut vissza az alkuszhoz, így pedig elvben nem lehetnek eltérések a díjak között. A webszervizes folyamatot egyébként az idén vezették be tömegesen a biztosítók, alkalmazza az Allianz, az Aegon, a Generali, a Genertel, az OTP Garancia, a Signal, a Groupama, az Uniqa és az Union, a többi biztosító díjait az alkusz szoftvere számolja, ám itt is elenyésző a hibaarány.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek