CLB

A tanulóbiztosítás mellett a lakásbiztosításnak is nagy szerepe lehet

Újabb karanténnal vegyes időszakra készülnek a biztosítók, ezért a tanévkezdéssel és a bezártsággal is járó együttes kimagasló baleseti kockázatokra hívják fel a figyelmet.
2020.09.08 Olvasási idő:

Megjelent az első Covid-biztosítás

A biztosító megtéríti annak az ügyfelének a költségét, akinek a kiutazása után kiderül, hogy az adott ország „fokozott biztonsági kockázatot” jelent.
2020.07.02 Olvasási idő:

Többszörösére nőtt az otthoni balesetek száma

Naponta ezrével jeleznek négy fal között bekövetkezett káresetet a biztosítóknál. A szakma a veszélyhelyzet idején a balesetek további emelkedésétől tart.
2020.04.30 Olvasási idő:

BKV-bérlettel olcsóbb lehet a kötelező biztosítás

Átlagosan 15 százalékkal emelik a jövő évi tarifát kötelező biztosításnál.
2019.11.04 Olvasási idő:

Tizedével is csökkenthető a kötelező biztosítás díja

Több biztosító kínál kedvezményt azoknak, akik nyilatkoznak arról, hogy kettő-négy személynél többnek nem szokták átengedni az autó vezetését.
2018.11.05 Olvasási idő:

Mindent elmoshat az ár, érdemes felkészülni rá

Akár az elmúlt évek legnagyobb árvize is jöhet, ugyanis a sokéves maximumot is meghaladó mennyiségű hó halmozódott fel a Duna felső szakaszának vízgyűjtőjén.
2018.04.19 Olvasási idő:

A munkaerőhiány már a kötelezőt is jelentősen drágítja

Egy teljesen új tényező, a munkaerőhiány is drágíthatja a jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokat – véli a CLB alkuszcég.
2017.10.26 Olvasási idő:

Ezt reagálta a CLB a jegybank büntetésére

A tavalyi jogszabályi szigorítás óta először szabott ki bírságot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) együttműködési kötelezettség megsértése miatt.
2017.07.18 Olvasási idő:

Vihar: érdemes biztosítást kötni

Becslések szerint a viharok leginkább a kisebb falvakban okoznak nagy veszteséget, a károlsultak többségének azonban semmilyen biztosítása nincs – hívja fel a figyelmet a CLB.
2017.06.26 Olvasási idő:

Kgfb: a pénztárcákban is kotorásznak a biztosítók, a magánéletet is firtatják

A pénztárcákban is kotorásznak idén a biztosítók, néhány szolgáltató személyeskedő kérdések alapján dönti el, kit büntet, vagy éppen jutalmaz az idei kötelező gépjármű felelősségbiztosítási kampányban. Büntetés – vagyis magasabb díj – jár egyes kockázatviselőnél az alacsony iskolai végzettségűeknek és az egyedül élő, gyereket sem nevelő ügyfeleknek, vagy az egyéni vállalkozóknak, jutalmazzák viszont a diplomásokat. Érdemes óvatosan bánni a tavalyi nagy slágerrel, az e-ügyintézéssel, mert az olcsósága miatt választott elektronikus levelezéssel gyakorlatilag megszűnhet a személyes kapcsolat – akár a segítségnyújtás is – a szolgáltató és az ügyfél között – figyelmeztet a CLB biztosítási alkusz.
2012.10.31 Olvasási idő: