BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hol tart most a forint? Gyurcsányéktól függ az árfolyam!

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Kedden reggel a forint gyengült az euróhoz és erősödött a dollárhoz képest.

A szakértők azt mondták, hogy a forintra befolyással lesz, hogy mi hangzik el a magyar kormány válságellenes tanácsának keddi ülésén.

Hasonló ülést tartanak Oroszországban is kedden, ami a rubelt mozgatja majd és ezen keresztül hatással lehet a forintra is. Ármozgató lesz továbbá a zloty alakulása, amit részben a napközben nyilvánosságra kerülő negyedéves vállalati eredmények befolyásolnak majd. - A kormányt kifejezetten aggasztja a forint nagyon gyors árfolyamesése, illetve az, hogy a vállalatok és a magánszemélyek nagyon nehezen jutnak banki hitelhez - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn, miután a pénzügyi helyzetről tárgyalt Simor András jegybankelnökkel.

A forint pénteken történelmi mélypontra került az euróval szemben és a lélektaninak számító 300 forint/euró árfolyam közelében áll. - A kormány azzal tud a legtöbbet segíteni a jelenlegi pénzügyi helyzetben, ha nem nézi tétlenül az eseményeket - mondta Gyurcsány Ferenc hétfőn. A Magyar Nemzeti Bank szerint nagy a kockázata annak, hogy spekulációs pozíciók épülnek ki az euró/forint esetében, ami a forint gyengülését eredményezné. Röviddel 7 óra előtt az euró 296,21 forintra erősödött a hétfő késő esti 295,61 forintról (+0,20 százalék). A dollár 229,89 forintról 229,79 forintra gyengült (-0,04 százalék).

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.