Csányi pengeváltása a szocialistákkal - Miről beszél az MSZP?
Csányi Sándor szerint a problémákat nem a Kríziskezelő Alappal kellene megoldani, hanem néhányszor nemmel kellett volna szavazni a parlamentben a képviselőknek.
Az országgyűlésben ugyanis olyan törvényjavaslatok kerültek előterjesztésre, amelyek végül odavezettek, ahová a magyar gazdaság jutott - mondta az MSZP által létrehozott Krízisalapról a Független Hírügynökségnek Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója - tudósít az MTV.
Csányi Sándor ezt arra reagálva jelentette ki, hogy pénteken az MSZP pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette: a párt azt kezdeményezi, hogy minden bank és pénzintézet nyereségéből utaljon át a Krízisalapba. Az elképzelés szerint, amelyik bank és pénzintézet érintett a bankkártya forgalomban, az a kártyákkal történt bolti fizetések után egy-egy forintot átutalhatna a Krízisalapba. Ez havonta 60-70 millió forinttal tölthetné fel az alapot.
Csányi Sándor elmondta: számításai szerint a magyar bankszektor tranzakcióból maximum 400 millió forint folyhatna be évente, tehát messze nem az a havi 50-60 millió forint, amiről az MSZP beszél.
Juhászné Lévai Katalin (MSZP) pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette: levélben keresi meg az összes hazai pénzintézetet javaslatával. Bízik abban, hogy most a bankok is bebizonyítják szolidaritásukat, miután a kormányzat korábban már segítséget nyújtott a pénzintézeteknek, amikor azok bajba kerültek.


