BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

FED: kamatemelés az év végén?

A FED szerda este megjelenő kamatdöntése áll a befektetők fókuszában a héten. A FED jelenleg az egynapos hitelek esetében 0 és 0,25 százalék közötti célrátát alkalmaz, amelyet hosszabb távon szeretne tartani, hogy ezzel a likviditással segítse a bankrendszer gyógyulását. A helyzet azonban az, hogy hiába ez a tengernyi mennyiségű pénz, a banki hitelezés igazából továbbra is csak akadozik, főként a vállalati szektorban (amely nem is csak Amerikát jellemzi) - írják legfrissebb elemzésükben a Cashline elemzői.

A piaci szereplők várakozása azonban az elmúlt hetekben kezdett eltolódni afelé, hogy kamatemelésre kerülhet sor valamikor az év végén. Ez azért következhet be a befektetők szerint, mert a túlzott likviditás inflációt generálhat (még ha a kereslet a világgazdasági helyzet miatt meg is csappant és a vállalatok árérvényesítő képessége is jelentősen romlott), amelyet klasszikus monetáris eszközökkel, azaz kamatemeléssel lehet megfékezni.

A FED képviselői azonban úgy tűnik, hogy rossz üzenetnek vélnek egy ilyen bejelentést, így a múlt héten már arról folyt a diskurzus a jegybankárok között, hogyan tereljék vissza az általuk favorizált mederbe a piaci várakozásokat. Az ötletek többsége arra fókuszált, hogy az inflációs várakozásokat hűtsék egy-egy jól célzott mondattal.

A piac azonban nem hülye (vagy legalábbis nem feledkezik meg bizonyos faktorokról, csupán késleltetve és nagyobb elánnal veti rá magát a sztorikra), így ha a befektetők úgy látják, hogy a problémák elkendőzése felé hajlana a FED, akkor megindulhat egy - a már múlt hetekben is látott - eladási hullám nem csak az államkötvények, hanem minden más termék esetében is - vélik a Cashline elemzői. Ez pedig különösen mostanában lenne fájdalmas az amerikai kormányzat számára, amikor is 104
milliárd dollárnyi kötvénykibocsátásra készül a kincstár, amely rekord összegnek felel meg. Ha a hangulat elromlik és a befektetık nyereség iránti vágya csökken, akkor a jelzálogkötvények, államkötvények és más instrumentumok hozamai is felfelé vehetik az irányt (csökkenhet az
árfolyamuk), amely kellemetlen momentumot jelentene az eladósodott amerikai lakosságnak a magasabb hitelkamatok miatt.

közötti célrátát alkalmaz, amelyet hosszabb távon szeretne tartani, hogy ezzel a likviditással segítse a bankrendszer gyógyulását. A helyzet azonban az, hogy hiába ez a tengernyi mennyiségű pénz, a banki hitelezés igazából továbbra is csak akadozik, főként a vállalati szektorban (amely nem is csak Amerikát jellemzi) - írják legfrissebb elemzésükben a Cashline elemzői. VG Online-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.