Óriási zuhanás a BÉT-en - A nap vesztese az OTP
A hazai piaci érzékenységet tetőzte, hogy a befektetők távol maradtak a kockázatosnak vélt eszközöktől – jelentősen alulmaradt a tőzsde forgalma az idei átlagtól – így a forint is jelentős veszteséget könyvelhetett el: 283,30-ra gyengült az euróval szemben, ahol utoljára a múlt hét elején járt a kurzus.
A dollárral szemben pedig több mint kétszázalékos volt a vesztesége: 205,43 forintba került a zöldhasú, a svájci frank ára 187,48 forintra emelkedett a tegnap délutáni bankközi devizapiacon. A kelet-közép-európai társaságok közül a pénzügyi és telekommunikációs szektort érintette leginkább a befektetők távolmaradása, valamint a devizák gyengülése.
A BUX a nap végére 2,25 százalékos esést követően 15 888,70 ponton zárt, utoljára június 9-én járt ezen a szinten az árfolyam. A részvényszekció forgalma alacsony volt, a befektetők távol maradtak a vásárlástól: 13,8 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a papírok.
A nagyok közül a nap vesztese az OTP Bank volt, amelynek egyheti mélybe esett az árfolyama: 4,46 százalékos csökkenést követően 3620 forinton zárt. A Mol-papírok 1,63 százalékkal zártak alacsonyabban hétfőn: 13 300 forinton, míg a Magyar Telekom-részvények értékük 1,45 százalékát veszítették el, azt követően, hogy az UBS semlegesről eladásra rontotta a telekommunikációs papírok ajánlását, a szűkülő eladásokra hivatkozva.
Egyedül a Richter Gedeon volt képes a nap végére átkúszni a zöld tartományba: az árfolyama 0,03 százalékos emelkedést követően 33 000 forinton állt meg.