BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúcsokat döntött a forint ma

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Pénteken a hétvégi, lassuló értéktőzsdei üzletmenetet ellenére a közép-kelet-európai valuták még megtoldották a csütörtöki nyereségüket, a dollár gyengülése továbbra is kockázatvállalási kedvet jelzett a befektetők részéről. A cseh korona idei csúcsára, a zloty és a forint hathavi csúcsra drágult.

A forintot továbbra is támogatja az állampapírok óriási kereslete, főleg a Magyar Nemzeti Bank hétfői kamatdöntése előtt felfutott hozamelőnyjátékban.

Az esetleges kamatdöntés után is marad a forintnál a jelentős hozamelőny, és támogatást adhat az is, hogy kedden van a múlt héten kiadott, egymilliárd eurós eurokötvény befizetési határideje. Mindazonáltal elemzők némi visszaesést is valószínűnek tartanak a belátható jövőre, a forintnál 267-271/eurós sávot jósolva.

A zlotyt segítették a héten lengyel központi bank illetékeseinek újabb, kamatcsökkentést hosszú távra kizáró nyilatkozatai, és a kormány szerdán meghirdetett, 2010 végéig szóló, több mint 36 milliárd zlotys privatizációs terve is használt az árfolyamnak.

A cseh korona a héten idei csúcsára ért az euróval szemben, ott is némi profitkivétel valószínű a közeljövőben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.