A második negyedévre vonatkozóan a megkérdezett hitelintézetek bő egyötöde nyilatkozott úgy, hogy tovább szigorított a vállalati finanszírozás feltételein, az első negyedévben még 43 százalék volt ez az arány.
A bankok emellett – a vállalkozói hitelek kivételével – nem is terveznek nagyobb arányú szigorítást a jövőben sem, és ez igaz a lakossági kliensekre is. Ezzel együtt a felmérés szerint még egyetlen bank sem könnyített a feltételeken. Utoljára 2007 júliusában, a gazdasági válság érkezése előtt enyhítettek a pénzintézetek.
A második világháború utáni időszak legnagyobb gazdasági válságának következtében drasztikusan lecsökkent a bankok hitelezési hajlandósága, és ezzel párhuzamosan visszaesett a vállalatok és a háztartások kölcsönök iránti kereslete is.
Az EKB alelnöke, Lukasz Papademosz a jelentés kiadását követően szintén a hitelezési aktivitás növelésére biztatta a bankokat. Mint mondta: a hitelintézeteknek fel kell ismerniük, hogy a hitelezés helyreállítása hosszú távú érdekük. A legfrissebb adatok szerint az eurózónában a hitelezés továbbra is gyenge, különösen az üzleti szféra esetében.