BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mi köze a bankárok bónuszának az egyoldalú banki szerződésmódosításokhoz?

A gazdasági válság kirobbanása óta a bankvezetőknek kifizetett jutalmakról, prémiumról kérdezi ismét a Magyar Bankszövetséget Török Zsolt szocialista országgyűlési képviselő.

A kormánypárti politikus szerdai, a Bankszövetség budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta, sajtóhírekben  felmerült, hogy az egyoldalú banki szerződésmódosítások indokaként a  bankok megjelölték a pénzintézet vezetőjének bónuszát is. Mint  mondta, reméli, hogy téves információról van szó, ezért most azt  kérdezi, igaz-e, hogy szerepel-e az egyoldalú banki  szerződésmódosítások között ez az indok - írja a baon.hu az MTI alapján.

Emlékeztetett arra, hogy a múlt héten csütörtökön levélben  kérdezte Felcsuti Pétertől, a Magyar Bankszövetség elnökétől, a  gazdasági válság kirobbanása óta a bankvezetők milyen prémiumokat,  jutalmakat és bónuszokat vettek fel.

Hozzátette: kérdéseire azóta sem érkezett válasz, közben pedig  olyan hírek kerültek nyilvánosságra, hogy egyes bankok jelentős,  10-15 százalékos létszámleépítést terveznek.



Szavai szerint úgy tűnik, a bankvezetők prémiuma, jutalma és a  banki profit mintha szent lenne, és mindenki más, az adófizetők, a  banki ügyfelek, a banki dolgozók viseljék a válság okozta terheket.

Török Zsolt kérdésre válaszolva kitért arra, hogy ha augusztus  elsejétől valóban egyszerre több bank is megemeli a számlavezetés  díját, akkor a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) kell vizsgálatot  folytatnia kartellgyanú és erőfölénnyel visszaélés miatt. 

A szerdai Világgazdaság azt írta, a jövő hónaptól több  hitelintézetnél is növekednek a lakossági folyószámla-vezetés  költségei. Néhányan csak egy-egy tétel tarifáját módosítják, de  vannak olyan bankok, amelyek alaposan átdolgozták a korábbi  hirdetményüket.

Galba-Deák Ádám, a baloldali fiatalokat tömörítő Demokratikus  Hálózat elnöke azt mondta, hogy az Európai Bizottság múlt heti  állásfoglalása szerint a támogatásban részesülő bankoknak  felelősséget kell vállalniuk múltbeli tevékenységükért.

Hozzáfűzte: a Demokratikus Hálózat javasolja, az állam csak  azokkal a bankokkal kössön szerződést, amelyeknél nem volt  prémiumkifizetés. Ha történt ilyen a világgazdasági válság  kirobbanása óta, akkor az állam ezekkel a bankokkal, kártalanítási  kötelezettség nélkül, egyoldalúan módosítsa a szerződést, vagy  bontsa fel - hangsúlyozta.

Galba-Deák Ádám szerint ha a bankok megtehetik, hogy az egyszerű  hitelfizetőkkel szerződést módosítanak, akkor az államnak is  kötelessége ugyanígy eljárnia.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.