BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól zárt a forint és a nyugati tőzsdék is pluszban végeztek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A New York-i értéktőzsde fő mutatója, a Dow Jones ipari átlag (DJIA) pénteken 0,29 százalékos nyereséggel nyitott, a kereskedés első órájának vége felé 1,50 százalékos nyereségnél tartott.

A Nasdaq piac összetett mutatója 0,52 százalékos nyereséggel indult, közel egy óra múlva 0,39 százalékos nyereségben volt. Az S&P 500-as nyeresége 0,64 százalék volt az első óra vége felé.

Ezúttal az európai adatok táplálták a bizakodást a tengerentúl: az euróövezeti beszerzőmenedzser-mutatók előzetes augusztusi adatai arra vallottak, hogy a német és a francia magánszektor havi összevetésben már növekedésnek indult, miután egy hete az EU statisztikai hivatalának előzetes becslései jelezték, hogy a német és a francia összgazdaság is növekedett már a második negyedévben az elsőhöz képest.

Segítette a New York-i piacokat a nyitás után megjelent friss adat is arról, hogy az Egyesült Államokban júliusban éves szintre számolva 5,24 millióra nőtt a használt lakóingatlanok adásvételeinek száma a júniusi 4,89 millióról, meghaladva az elemzői előrejelzések 5 milliós átlagát. Júliusban a forgalom negyedik hónapja bővült, ezúttal 2007. augusztus óta a legnagyobbra. Gazdasági szakértők, köztük Ben Bernanke Fed-elnök, általában a három éve összeomlott ingatlanpiac gyógyulásától várják a válság végét.

A New York-i tőzsdenyitás után közel egy órával Londonban az FTSE-100 2,07 százalékos, a frankfurti DAX-30 2,98 százalékos, a párizsi CAC-40 3,19 százalékos nyereségben volt.

Csütörtökön a DJIA 70,89 pontos, 0,76 százalékos nyereséggel 9350,05 ponton végzett, 6,54 százalékkal az év végi értéke fölött. A tavalyi évet 33,99 százalékkal alacsonyabban fejezte be, mint 2007-et.

A Nasdaq összetett mutatója 19,98 pontos, 1,01 százalékos nyereséggel 1989,22 ponton zárt csütörtökön, 26,14 százalékkal meghaladva év végi értékét. Tavaly 40,62 százalékot vesztett.

Az S&P 500-as csütörtökön 10,91 ponttal, 1,09 százalékkal 1007,37 pontra emelkedett, 11,53 százalékkal magasabbra az év véginél. Tavaly 38,68 százalékkal romlott.

 Péntek délután az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónként 74,60 dollár volt Londonban a legközelebbi határidőre, 1,27 dollárral drágább a csütörtöki zárónál. Csütörtökön 1,26 dollárral olcsóbbodott.

A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate hordónként (159 liter) 74,35 dollár volt New Yorkban, 1,44 dollárral drágább a csütörtöki New York-i zárónál. Reggel 22 centtel olcsóbb volt, csütörtökön 92 centtel olcsóbbodott.

 Az európai párlatkereskedelem számára irányadó londoni gázolajjegyzés tonnánként 607,75 dollár volt, 4,00 dollárral drágább a csütörtöki zárónál. Reggel 5,75 dollárral olcsóbb volt, csütörtökön 3,25 dollárral drágult.

Pénteken a jó euróövezeti és amerikai adatoktól megfordult az irányzat a kőolajpiacon.

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,4242 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, délután 1,4337 dollárnál tartott, 0,0077 dollárral drágábban a csütörtöki későinél, 2,57 százalékkal erősebben a dollárhoz képest, mint év végén.

Augusztus 3-án, 1,4445 dolláron, új idei csúcsot ért el az euró.

Péntek reggel a londoni bankközi devizapiacon a forint 269,75-95/euró volt, délután 268,14-44/eurónál tartott, 0,85 százalékkal erősebben a kora hajnalinál, 1,74 százalékkal gyengébben az euróval szemben, mint év végén. Csütörtök reggel 3,09 százalékkal volt gyengébb. Csütörtök este 270,45-75/euró volt.

A forint reggel 188,50-189,30/dollár volt, délután 186,99-187,29/dollárnál tartott, 0,90 százalékkal erősebben a kora hajnalinál, 0,70 százalékkal erősebben, mint év végén. Csütörtökön későn 188,69-79/dollár volt, csütörtök reggel 190,54-70/dollár.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.