BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A válság után véget érhet a dollár uralma

Az utóbbi napokban sokasodtak a találgatások, hogy a válság idején – likviditásteremtés címszóval – kibocsátott kolosszális dollártömeg a tartalékvaluta szerepkörben is veszélyt jelent az amerikai fizetőeszköz számára. Ezeket a spekulációkat a hét elején alaposan feltüzelte a brit Independent írása.

A lap szerzője nem kevesebbet állít, mint azt, hogy immár az Öböl-menti államok is csatlakoznak a dollár trónfosztását célzó kampányhoz, amelynek nyomán az USA valutája fokozatosan háttérbe szorulna az olajkereskedelem elszámolásában eddig fenntartott – csaknem kizárólagos – szerepéből.

A cikk hatására egyszerre bolydult fel a nyersanyagok, az energiahordozók, a valuták és az arany piaca. A londoni lapnak Közel- és a Közép-Kelet kérdéseiben jártas szerzője – Robert Fisk – bizonyosan nem sejtette, hogy az írásával mekkora vihart kavar.

Az interneten már hetek óta folyó találgatásokat a – nemzetközi sajtó főáramlatához tartozó – Independent lapjaira emelve, részletesen elemezte, hogy milyen változásokat hozna, ha az Öböl-menti államok és a feljövő országok egyszerre kezdenék kiszorítani a dollárt az olaj árképzéséből és fizetési forgalmából. Bár az értesülések pontosságát utóbb Szaúd-Arábia cáfolta, a felröppentett hírek mégis beleívódtak a politikai-üzleti köztudatba.

A kételyeket tovább fokozta, hogy a G-7 csoport legutóbbi tanácskozásáról kiadott közlemény – tudomást sem véve a, már hetek óta fortyogó valutapiacok fejleményeiről – csak lapos általánosságokban beszélt, stabilitás megőrzéséről.

 Az Independent szerzője térségbeli és a távol-keleti forrásokra hivatkozva támasztotta alá az amerikai fizetőeszköz tervezett trónfosztásával kapcsolatos értesüléseit, amelyek hihetőségét csak fokozta, hogy a hatalmas fizetési többleteket, és nagy összegű dollár-tartalékokat felhalmozó államok (mindenek előtt Kína és Oroszország) már hónapokkal ezelőtt feszegetni kezdte, a jelenlegi tartalékvaluta-rendszer célszerűségét.

Peking, Moszkva és egy sor más ország, súlyos kockázatokat látott a saját, felhalmozott tartalékaira nézve abban, ha az USA nyakló nélküli pénzteremtéssel próbálná meg elinflálni a vele szemben fennálló, hatalmas követeléseket.

A – még az év első felében közzétett – tézisek szerint az ellenőrizhetetlen összegekben kibocsátott dollár helyett, a jövőben az IMF likviditásteremtő mechanizmusát kellene igénybe venni egy új, globális tartalékvaluta kibocsátására és gondozására. Az akkori felvetések sorában az is felbukkant, hogy a jövőben az aranynak nagyobb szerepet kellene juttatni a tartalékok értékállóságának szavatolásában.

A felhalmozódott problémák súlyát és destabilizáló hatását jól jelzik az olaj dollárban fizetésével kapcsolatos hírek, amelyek kisebbfajta piaci földindulást váltottak ki a nemzetközi pénzügyi központokban. A kérdésről mégis gyanúsan mély hallgatás tapasztalható. Mint a Le Monde az utóbbi hetek (G-20, G-7) tanácskozásait összegezve megállapítja, a résztvevők a mégoly szembeötlő ügyeket is túl kényesnek találták ahhoz, hogy a napirendre tűzésüket engedélyezzék.

Ehelyett viszont vitát nyitottak a szavazati arányok újraelosztásáról, aminek folytán mind a feltörekvő államok, mind szegény országok nagyobb beleszólást kapnának a döntéshozatalban. Az IMF esetében 5-7 százalékos, a Világbanknál 3-6 százalékos mértékben tervezett, későbbi szavazatiarány-eltolás ugyan nem elhanyagolható, a piacokat azonban az azonnali beavatkozást igénylő problémák foglalkoztatják.

A dollár fenyegető értékvesztése az USA fejlett partnerországaiban az – éppen csak éledező – konjunktúrát törheti meg: az ázsiai térség, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, valutája erőteljesen felértékelődött, az euró az idei csúcsszintjének közelébe jutott a dollárral szemben.

Ez utóbbival kapcsolatban a Le Monde idézi a Goldman Sachs közgazdászának számításait, amelyek szerint az EU egységes valutájának 10 százalékos felértékelődése 1 százaléknyit vinne el a potenciális növekedésből, ami elég lenne ahhoz, hogy a legtöbb tagországban közömbösítve legyen 2010-re várt fellendülés.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.