Pénz- és tőkepiac

A Mol nem cserél a Szurguttal

A Mol nem szándékozik elcserélni az INA-beli részesedését a Szurgutnyeftegas 21 százalékos Mol csomagjára - jelezte Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató egy interjúban.

Ezzel az elmúlt időszakban felröppent találgatásokra reagált, amelyeket azonban nem tartott racionálisnak, mivel véleménye szerint az INA és a Mol érdeke is az együttműködés. Az interjú készítésének időpontjában vélhetően még nem volt publikus a Mol és a horvát kormány megállapodása az INA-ról, amely a korábban jelzettek mellett egyéb elemeket is tartalmaz (például, hogy a MOL tulajdonosváltása esetén a horvát kormánynak az egész 47 százalékos INA-pakettre elővételi joga van, emellett komplex kölcsönös kedvezményeket nyújtottak egymásnak a felek).

Megduplázza a Mol a pakisztáni Tal mező gáztermelését decemberre, így az a napi 120 millió köblábról 250 millióra emelkedhet. A Mol 10 százalékos részesedését figyelembe véve a mezőből származó gázkitermelés 2 000 hordónyi olajegyenértékesről 4 200-ra emelkedhet, amely az INA nélkül számított Mol-csoport gázkitermelését 5 százalékkal emeli meg

Az Egis negyedéves jelentése a múlt heti profit warning tükrében már nem okozott semmilyen meglepetést. A konszolidált árbevétel és bruttó fedezet éves bázison rendre 9 százalékkal, illetve 10 százalékkal esett; amelyet részben dollárban mérve zuhanó orosz és ukrán értékesítések okoztak, de nem segített a dollár gyengülése sem. Az üzemi eredmény 67 százalékkal, a nettó eredmény 82 százalékkal zuhant 2008 azonos időszakához képest, ebben azonban egyszeri tételek is szerepet kaptak: egy török és orosz leányvállalatnál az éves kötelező átértékelés során jelentős átértékelés okozott veszteséget, de a működési költségekben is volt egy egyszeri nagyobb kiadás. A gyorsjelentés vélhetően nem rengeti meg a piacot, az izgalmat a menedzsment 10 órakor kezdődő tájékoztatója jelenti, ahol a kilátások is terítéken lesznek.

Tegnap este a Hewlett-Packard bejelentette, hogy 2.7 milliárd dollárért megveszi a 3Com nevő, IT rendszerekkel és szolgáltatásokkal foglalkozó céget, mely újabb diverzifikációt jelent a HP életében, nem is beszélve arról, hogy igen jó piaci pozíciókhoz juthat ezáltal Kínában, hisz a 3Com bevételeinek 55 százaléka a világ legnépesebb országából származik. De a tranzakció révén a HP közelebb kerülhet a Cisco-hoz is, bár ezen utóbbi rendszereit szélesebb körben használják, mint a 3Com-ét. Mindenesetre az ügylet 7.9 dollárra értékeli ezáltal a 3Com-ot, melynek részvényei a zárás utáni kerekedésben 35 százalékkal 7,69 dollárra emelkedtek.

Ma a Wal-Marton lesz a befektetők szeme, hisz az USA első számú kiskereskedelmi lánca a tengerentúli tőzsdenyitás előtt teszi közzé gyorsjelentését.

Egis INA HP Pakisztán Wal-Mart cisco 3Com Mol
Kapcsolódó cikkek