Pénz- és tőkepiac

Drágák az államnak a lakáshitelesek

Még ez év októberig is több mint 150 milliárd forintot fizetett ki lakástámogatás címén az állam, vagyis egyelőre nem látszik a támogatott lakáshitel szigorításának, illetve a szociálpolitikai támogatás megszűnésének a hatása.

Még egyáltalán nem érezteti hatását a központi költségvetés kiadási oldalán, hogy a nyáron alaposan megnyirbálta a lakástámogatási rendszert a kabinet. A pénzügyi tárca által közzétett adatok szerint ugyanis 2009 első tíz hónapjában 156 milliárd forintot költöttek el lakástámogatás címén, ez időarányosan nagyjából megegyezik a tavalyi egész évi 185 milliárd forinttal.

A viszonylag magas kiadási szintet egyrészt a főként 2001 és 2003 között felvett támogatott lakáshitelekre fordítandó, még mindig nagy tömeget jelentő kamattámogatás magyarázza, illetve az, hogy a július elejétől megszűnt „szocpolnál” még mindig történnek a korábbi szerződések szerinti utalások.

Az októbertől bevezetett új, a szocpolt és a korábbi konstrukciókat egyszerre kiváltó támogatott lakáshitel ugyanakkor jelentős többletkiadást nem okoz a büdzsének: az első évre hárommilliárd forint kifizetését táblázták be a költségvetésbe. A visszafogott kalkulációt az magyarázza, hogy a jelenleg elérhető támogatott konstrukció kereteit igen szűkre szabták.

Az új például csak új építésű lakás vásárlására vagy építésére, illetve meglévő korszerűsítésére használható fel. Budapesten és a megyei jogú városokban az értékhatár 25, az ország egyéb településein 20 millió forint, kivéve, ha korszerűsítésről van szó, ekkor ugyanis ötmillió forint a plafon. Emellett az igényt benyújtó gyermektelenek vagy egy gyermeket nevelők életkora nem haladhatja meg a 35, a több gyermeket nevelőké a 45 évet.

A kölcsön kamata egyébként kedvező: a mindenkori állampapírhozamhoz képest 3 százalékpont a felár, és az ily módon kikalkulált kamatból az állam – a gyerekek számától függően – 50–70 százalékot térít meg. Így a jelen feltételek mellett az arra jogosultak – két gyermeket feltételezve – valamivel több mint 7 százalékos hitelköltség mellett juthatnak kölcsönhöz.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

támogatott hitel lakáshitel hitel hitelfelvétel
Kapcsolódó cikkek