Leszakadt a forint a térségről
A nemzetközi befektetői hangulat továbbra sem kedvez a feltörekvő piaci eszközöknek, sőt, a hét elején kezdődött folyamaton látszik: ahogy a befektetők a növekedési potenciál alapján differenciálnak a kelet-közép-európai államok között, úgy változik ezek érzékenysége. Ez pedig kevésbé kedvez a BUX-nak és a forintnak, amely leszakadni látszik a térség trendjétől. Szemben a prágai és varsói fél százalékpontos visszaeséssel, a BUX 1,84 százalékkal süllyedt tegnap, 22 127,31 pontra. A részvényszekció forgalmát az eladói hullám mozgatta: 25,8 milliárd forintért cseréltek gazdát a papírok. A tőzsdei nagyok mindegyike zuhant: a Mol árfolyama 1,32 százalékkal, 18 650, a Magyar Telekom-papírok értéke 2,72 százalékkal, 715, az OTP-részvények jegyzése 2,52 százalékkal, 5940, a Richter árfolyama 1,17 százalékkal 41 500 forintra. Bár napközben volt némi szünet a devizapiaci süllyedésben – köszönhetően a Goldman Sachs profiteredményének és a dübörgő kínai gazdaságnak –, amikor is 272,80 forintról 269 forintra esett az euró ára, a zárás mégis a 271-es szinten érte a hazai devizát. A dollárért 191,66 forintot kértek, míg a svájci frank ára 184,45 és 185,25 forint között ingázott. VG


