Új utakat kereső takarékok
A REPIVA tagsága olyan szereplőkből áll, amelyek egy alternatív, korszerű, és hosszú távon életképes üzleti modellt kívánnak megvalósítani a magyarországi piacon. A stratégiai cél az, hogy megtartsák a takarékszövetkezeti szektor értékeit, kiegészítve ugyanakkor a piaci igényeket figyelembe vevő fejlesztésekkel, úgy, hogy közben sikerüljön megtalálni a hatékony méretet és szervezeti felépítést is.
Az új utak keresését – mutatott rá Lakatos László, a REPIVA elnöke – több tényező is indokolta: így például a hazai hitelintézeti piacon élesedő verseny, a takarékszövetkezetekre jellemző erőforrás- és tőkehiány, a termékfejlesztés lassú alkalmazkodása a megváltozott körülményekhez, illetve a hatékony work out szervezetek hiánya.
Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról – hangzott el -, hogy a takarékszövetkezeti szektor rendelkezik számos, a kereskedelmi bankoknál többnyire hiányzó előnnyel (széles fiókhálózattal, alacsony/hitel betét aránnyal) is.


