Pénz- és tőkepiac

Az Erste "nem túl boldog" a magyar bankadótól

Az Erste bank szerint a pénzügyi szférának is hozzá kell járulnia a költségvetési problémák kezeléséhez és az államadósságból fakadó gondok enyhítéséhez, ehhez azonban egységes uniós eszközt kell találni - mondta Andreas Treichl, az Erste Bank Csoport elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten.

Andreas Treichl szerint veszélyes, ha az unió minden egyes tagja másként kezeli a problémákat, mert az az országok közti egyensúly megbomlásához vezethet. Az Erste közös fellépést, egységes európai megoldást tartana megfelelőnek, Magyarország viszont, úgy tűnik, elhatározta, hogy külön úton jár. "Ettől nem vagyunk nagyon boldogok" - mondta az Erste vezetője.

Treichl emlékeztetett: Magyarország azon kevés országok egyike, ahol a válság során nem kellett a pénzügyi szférát közpénzből támogatni. Most pedig éppen Magyarországon kívánják Európa legmagasabb bankadóját bevezetni - tette hozzá. "Nehéz megérteni az intézkedés mögötti logikát, és nehéz elfogadni" - mondta az Erste Bank Csoport vezetője.

Hozzátette: lehetetlenség volna az adót az ügyfelekre áthárítani, hiszen a bank abból él, hogy javul az ügyfelek helyzete, ezért ha a bankadó a jelenlegi formájában valósul meg, akkor annak terhét jórészt a bank fogja viselni.

Treichl Erste bankadó
Kapcsolódó cikkek