Mélyponton a dollár
A közelmúltban egész sor olyan gazdasági adat jelent meg, amelyek elmaradtak a piaci várakozásoktól. A dollárindex, amely az amerikai valuta értékét méri egy több valutát tartalmazó kosárral szemben, 81,40 pontot ért el, megközelítve a 81,44 pontot, ami hozzávetőlegesen 50 százalékos süllyedést jelez a november-június közötti időszakban elért emelkedéshez képest.
A dollárindex kilátása július elején fordult negatívba, az úgynevezett iIhimoku grafikonon, amely a japán technikai elemzők kedvenc számítási módja. "Egyelőre úgy vélem, hogy a dollár általános gyengeségének trendje megmarad" - hangoztatta egy kereskedő egy európai bank nevében a Reutersnek nyilatkozva. Ugyanakkor az angol font hétfőn öthavi csúcsot érintett meg a dollárral szemben az ázsiai kereskedés elején, egy fontot 1,5736 dollárral jegyezve.
Legutóbb a negyedéves amerikai GDP adat vette el a befektetők kedvét, a korábbi "menetrendnek" megfelelően nem csupán a második negyedéves érték maradt el a konszenzustól (2,4 százalék vs. 2,5 százalék), de az illetékes minisztérium egészen 2007-ig visszamenőleg lefelé módosította az év/év alapú mutatókat.
Ugyanakkor a belföldi fogyasztás gyér, az import meg rekord szintre emelkedett (részben a magas olajárak, részben az erős dollár miatt), így Amerikai külső finanszírozási igénye nemhogy nem csökken, hanem tovább nő. Ebből a Cashline szerint hosszabb távon az következik, hogy az eddig a növekedést tükröző komponensek fokozatosan gyengülnek, a többi pedig nehézkesen áll talpra.


