Lakáslízing: jól jöhetnek az euróalapú konstrukciók
Nem ez lesz a legjobb év a hazai lakáslízingpiacon, ám már látszanak az első biztató jelek – jelentette ki tegnap Dunavölgyi Mária, az OTP Lakáslízing Zrt. elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: a lakáslízing-konstrukció pozícióit (egyéb előnyei mellett) javítja, hogy továbbra is adott a lehetőség az euróban történő finanszírozásra, míg a lakáshiteleknél erre már nincs mód. A növekedési kilátásokat nagyban befolyásolják majd a makrogazdasági fejlemények, így a munkanélküliség, a gazdasági növekedés vagy az árfolyamok alakulása is.
A Kósa–Rogán-féle nyolcpontos javaslattal kapcsolatban közölte: a „tiszta lapra” vonatkozó passzus (amely szerint a kimutatott tartozás mértéke nem lehetne nagyobb az ingatlan piaci értékénél) ellehetetlenítette volna a lakásfinanszírozást, így üdvözlendő, hogy kimaradt a benyújtott változatból. Az egyoldalú szerződésmódosítás korlátozása kapcsán pedig úgy vélekedett: az ördög a részletekben rejlik, hiszen még nem derült ki, hogy a pénzügyi szolgáltatók milyen esetekben élhetnek majd ezzel az eszközzel.
A Magyar Lízingszövetség adatai szerint az idei első hat hónapban 46 százalékkal csökkentek a lakáslízing-kihelyezések 2009 első fél évéhez képest, a teljes ingatlanlízing-piacon finanszírozott összeg pedig 49 százalékkal, 10,3 milliárd forintra olvadt. VG


