BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fotóritkaságok híres emberekről és a régi Budapestről

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Aukció. Négy napon keresztül, március 23-tól március 26-án 16 óráig lehet licitálni az Ágens Fotóművészeti Galéria 4. online árverésén. A budai Fő utcában működő galéria a hazai piacon egyedüliként rendez fotóárveréseket (mind a virtuális térben, mind valódi aukciós termekben) azóta, hogy Kieselbach Tamás 2008 tavasza után felhagyott ezzel a műfajjal.

A most felvonultatott anyag a szokottnál is nagyobb (a tételszám megközelíti a 300-at) és színvonalasabb. A huszadik század klasszikus magyar fotósainak szinte teljes névsorát megtaláljuk a katalógusban Angelótól Kinszki Imrén és Korniss Péteren át Pécsi Józsefig. A hazai sajtófotózás atyjaként számon tartott Balogh Rudolftól többek között egy 1915-ös színházi jelenet (74. tétel, 25 ezer forint) is szerepel az anyagban, míg Kerny Istvántól budapesti és római látképekre egyaránt szert tehetünk pár tízezer forintért.

Ennél jóval mélyebben a zsebébe kell nyúlnia annak, aki Helmut Newton fotóit kívánja hazavinni. Az excentrikus divatfotós két kihívó nőalakja 132. és 149. tételszámon, egyenként 690 ezer forintról indul. A nemzetközi piac áraihoz mérve ez nem nagy összeg, így magyar és külföldi gyűjtők, befektetők érdeklődését egyaránt felkeltheti a két tétel. n T. G.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.