Pénz- és tőkepiac

Strauss-Kahn a bankok állapotával riogat

Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője arra figyelmeztetett, hogy a német tartományi bankoknál jelentkező problémákat gyorsan meg kell oldani.

A Financial Times Deutschlandnak adott exkluzív interjújában kiemelte, néhány esetben rekapitalizációkra és stabilizálásokra van szükség, az ország bankszektorában számtalan megoldatlan probléma akad. A lap szerint Strauss-Kahn megnyilatkozásai növelik a Németországra nehezedő nyomást, a tartományi bankok (landesbankok) konszolidálása tekintetében.

A lap úgy tudja, hogy ez a téma felmerült majd az IMF tavaszi értekezletén is, ahol a német pénzügyminiszter és jegybankelnök találkozik a Valutaalap vezetésével. Mint arról beszámoltunk, Hesse szövetségi tartomány gazdasági miniszter korábban arra szólította fel Landesbank Hessen-Thueringent (Helaba), hogy ne vegyen részt a hamarosan kezdődő, uniós banki stressztesztben.

A német döntéshozókat aggasztja a teszt, mivel attól tartanak, hogy a szavazati joggal nem járó, "csöndes" részvények nem számítanak majd be a Tier 1 tőkearányba az EU által meghatározott szabályok szerint. A Helaba esetében a teljes, 5,7 milliárd eurós tőke csaknem felét ilyen, csöndes részvények adják. A lap szerint ez a cég, illetve a NordLB akár meg is bukhat az uniós stresszteszten.

Strauss-Kahn arra figyelmeztetette Németországot és a többi tagállamot, hogy "nagy árat" fizethetnek a bankok szanálása terén történő késedelmekért. "Az európai növekedésre vonatkozó prognózisaink azért olyan rosszak, mert a bankszektort még nem hozták rendbe." - hangoztatta Strauss-Kahn. "Ez azért különösen kár, mert a szektor restrukturálását olyan összegekkel lehetne megoldani, amelyek nem lennének túlságosan nagyok" – vélte az IMF vezetője.

tartományi bank IMF landesbank stressz teszt csöndes részvény Strauss-Kahn
Kapcsolódó cikkek