BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az elmúlt két év legjobb hetét zártuk - Száguldott a Nike

Az amerikai részvények a múlt hét minden egyes napján zöldben zártak, így 2009. július óta nem látott emelkedő hetet produkáltak. Az emelkedés fő mozgatórugója a jelentésidőszak előtti kirakat rendezés volt.

Szerző: Tradenet

Ilyenkor a portfolió menedzserek igyekeznek minél több nagy és ígéretes névvel feltölteni repertoárjukat, mielőtt kiküldenék a végleges listát ügyfeleiknek. Az emelkedés hétfőn a sport óriás Nike –val (NKE) kezdődött, aki fantasztikus harmadik negyedéves profitjelentésről számolt be. Az eladások jóval túlteljesítették az elemzők várakozásait, mely jelzi, hogy a lakosság továbbra is hajlandó márkás, jó minőségű sportruhákra költeni a fizetése egy részét. Pénteken a Merryll Lynch közgazdásza is a befektetők figyelmébe ajánlotta a részvényt, a vállalat 100$-os célárat vetít előre.

Ráadásul csütörtökön Görögországban elhárult az utolsó akadály is az európai mentőcsomag elfogadásának útjából, így egyelőre nem fenyegeti őket a teljes államcsőd. Ugyanezen a napon megjelent a chicagói Beszerzési Menedzser Index (PMI), mely meglepő emelkedést ért el. Eszközgazdálkodási Intézet pénteken egy erős riport keretében kijelentette, hogy az amerikai gyártási tevékenység újra elkezdett pozitív irányba fejlődni. Ez a riport megerősítheti azt a feltételezést, hogy a gazdasági fejlődés lassulása csupán átmeneti volt.

Itt azért megjegyeznénk, hogy Ben Bernanke Fed elnök és pár neves közgazdász 1 héttel ezelőtt még javában aggodalmukat fejezték ki azon félelmükről, miszerint a gazdasági növekedés visszaeshet 2011 második felére a Japán katasztrófa és az olaj árának esése miatt. A múlt hetet összefoglalva a befektetők évek óta nem láttak ilyen emelkedést és nem éltek meg ilyen boldog napokat.

Mi fog történni a héten?

 A tőzsde szereplői a héten a pénteki munkaerő piaci adatokra fognak várni és fókuszálni. A múlt hét erős emelkedése ellenére egy sokkal szelídebb hetet várunk. Nem valószínű, hogy a piac hasonló hévvel tudná folytatni az erősödést, sőt egy kis fokú korrekció is elképzelhető a következő napokon. Ne felejtsük, ez egy rövid kereskedési hét, hiszen ma lesz az első nap, amikor kinyit a tőzsde a Függetlenség Napja után.

Miután a görög helyzet valamelyest stabilizálódni látszik, a befektetők újra a hazai gazdasági adatok vizsgálatával lesznek elfoglalva. Kedden, azaz a mai napon a májusi hónapra vonatkozó gyártási adatok látnak napvilágot. Majd a csütörtök és a péntek is sok hírt tartogat a számunkra, ADP, munkaerő piaci adatok és kereskedelmi hírek fogják borzolni a befektetők kedélyeit és így alakítani a piaci hangulatot.

S&P 500

Múlt héten pont a rettentően erős 200-as mozgóátlagról beszéltünk, hogy nagyon erős szintnek felel meg és onnan elindulhat felfelé. Ezt mintha a befektetők is hallották volna és mint a rakéta kilőtt az árfolyam. Az erős emelkedés áttörte az 1300-as szintet, mintha az ott sem lett volna. Minden mozgóátlag meredeksége az emelkedő trendet erősíti. Ennek az emelkedésnek muszáj tartósnak lenni különben a nagyobb korrekció elkerülhetetlen. Amíg az 1295-ös szint érintetlen, addig a nyári rali és az esetleges új eves csúcs is elérhető közelségbe kerül, akár ebben a hónapban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.