BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem teszünk félre a nyugdíjra – Aki gyűjt, aggódik a megtakarításai miatt

A 35 éven felüli aktív alkalmazottak 20 százaléka foglalkozik azzal, hogy miből él meg nyugdíjas korában, míg 59 százalékuk nem szentel komolyabban figyelmet arra, hogy felkészüljön nyugdíjas éveire - derül ki az Aegon Magyarország megbízásából a BellResearch által készített felmérésből, amelynek megállapításait a biztosító közölte az MTI-vel.

Akik foglalkoznak a nyugdíjukkal, azok 10-30 ezer forint havi megtakarítással számolnak, úgy vélik, ennyit kell félretenni öreg korukra.

A 35 évnél idősebbek körében végzett felmérés másik tanulsága, hogy a megkérdezettek többsége a család feladatává teszi az idősek ellátását. A sorban csak második helyen áll az állam, a harmadik helyen pedig az önköltségi alapon működő ellátó intézményeket - idősek otthonait - említették. A válaszadók szerint az ilyen intézmények közül az államiak színvonala közepes, a magánkézben lévők pedig drágák.

A kutatásban megkérdezettek 60 százaléka aggódik komolyan a megtakarításai miatt, ami arra utal, hogy a magyarok bizonytalanná váltak a bankok és más pénzügyi szolgáltatók stabilitásával, és a szabályozói környezettel szemben is - áll a közleményben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.