BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BÉT: Az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 363,63 pontos, 2,21 százalékos emelkedéssel, 16.817,87 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző kereskedési napi záráshoz képest.

Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág-igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az optimizmus már vasárnap erősödni kezdett a hétvégén nyitva tartó tőzsdéken, és a jó hangulat egész nap kitartott. Bár a BÉT-en is emelkedtek az árfolyamok a BUX nem számít a kifejezetten jól teljesítő indexek közé, 2,21 százalékos emelkedése elmarad a nyugat-európai indexek 3-4 százalékos erősödésétől.

Az elmúlt egy hét, jellemzően eladói nyomásának jelentős korrekciója kezdődött a hétvégén, a befektetők megkönnyebbültek az eurózóna adósságválságának rendezéséhez kapcsolódó jó hírekre, még akkor is, ha ezek némelyikét azóta cáfolták. Az erősödést elsősorban a bankszektor vezette, a banki részvények 7-10 százalék között erősödtek, az OTP is 7 százalék felett drágult.

A Mol 105 forinttal, 0,59 százalékkal 17.805 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 210 forinttal, 7,34 százalékkal 3.070 forintra nőtt, forgalmuk 8,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,88 százalékkal 488 forintra emelkedett, forgalma 503,3 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 105 forinttal, 0,30 százalékkal 34.395 forintra csökkent, a részvények forgalma 245,6 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 24,4 millió forintos forgalom mellett 325 forinttal, 1,89 százalékkal 17.500 forintra növelte értékét.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.331,93 ponton zárt hétfőn, ez 6,58 pontos, 0,50 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva. Hétfőn lehetett először kereskedni a BÉT-en a FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyrt. részvényeivel. A társaság 17.106.600 darab, egyenként 5 forint névértékű törzsrészvényével a BÉT "B" kategóriájában lehet kereskedni. Hétfőn egyetlen üzletet sem kötöttek a cég részvényeire.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.