Pénz- és tőkepiac

Nem sok jót vár magyar leányától az Erste

Az osztrák Erste Group Bank AG a rendkívüli tételek miatt 973 millió eurós konszolidált nettó veszteséget könyvelt el a januártól szeptemberig terjedő időszakban: az előző év azonos időszakában még 633,8 milliós nyereséget ért el – közölte a bank.

A rendkívüli tételek közé sorolták a goodwill-leírást Magyarországon és Romániában, a további kockázati céltartalék képzését Magyarországon, valamint a CDS-portfólió piaci átértékeléséből származó kiadásokat. Az Erste október elején jelentette be: 700-800 milliós veszteségre számít 2011-ben, többek között az euróövezeti adósságválsághoz, illetve a magyarországi devizatörlesztésekhez kapcsolódó leírások miatt.

A csoport az egy évvel korábbi 180 millióról 521,3 millióval, 701,3 millió euróra emelte magyarországi kockázati céltartalékait. A devizahitelek végtörlesztéséből származó esetleges veszteségek ellensúlyozására 200 milliós céltartalékot különített el. Andreas Treichl vezérigazgató közleményében úgy fogalmazott: „Magyarországon stratégiai felülvizsgálatba kezdtünk a bank átpozicionálása érdekében, hogy a továbbiakban helyi devizában rögzített betétek felhasználásával nyújtsunk forinthiteleket.” Később azt mondta: „Nem számítunk arra, hogy a következő néhány évben nagyon nyereséges lesz magyarországi tevékenységünk”.

portfólió Treichl eredmény Erste Bank CDS
Kapcsolódó cikkek