Zsúfolt hajrá jöhet az idén a kötelező kampányában
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az autósok december elsején éjfélig mondhatják még fel jelenlegi kötelező biztosításukat, ha váltani szeretnének. Az új szerződés megkötésére ezt követően december végéig ad lehetőséget a törvény azoknak, akiknek az évfordulója még január elsejére esik.
A biztosítók közötti versenyben változatlanul az Uniqa áll az élen, a második díjai alapján a Köbe.
Az erősorrend ugyanakkor mögöttük településenként változó: Budapesten e két társaságon kívül a Genertel és a Groupama ígér még 30 százalék feletti megtakarítási lehetőséget.
A nagyvárosokban az Uniqa és a Köbe után harmadik helyen a Posta Biztosító áll. Itt „csak” az első három társaság nyújt a tavalyinál átlagosan legalább 30 százalékkal alacsonyabb díjat. A kisvárosokban viszont már az első öt helyezettnél – az Uniqa és a Köbe mellett az Unionnál, a Postánál és a Genertelnél – is elérhető 30 százalék feletti megtakarítás. VG


