BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Mol és a Richter lehet a nyerő - Befektetési tippek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A dollár erősödni fog, a kőolaj nem lesz olcsóbb, a részvények közül pedig az egyedi sztorikkal kecsegtető papírokat lesz érdemes kimazsolázni az idén. A hazai részvénypiac legjobb papírjai között lehet a Richter és a Mol, de a Pannergy-ben és az Állami Nyomdában is hisz a KBC.

Nehéz lesz reálhozamot elérni 2012-ben Európában – mondta Somi András, a KBC Equitas vezető elemzője a társaság tegnapi sajtóbeszélgetésén. Az infláció ugyanis várhatóan megélénkül, miközben a gazdasági növekedés gyenge marad. Az Egyesült Államok ellenállóbb lesz a válsággal szemben, mint a nehézségekkel küzdő Európa, ezért a dollár várhatóan erősödni fog, Somi azt sem tartja kizártnak, hogy mindössze 1,2 dollárt kell majd fizetni egy euróért, ennél erősebb zöldhasúra azonban nem számít.

A részvénypiacot illetően a KBC nem volt túlságosan optimista. A piacok jelenleg nem számítanak extrém módon olcsónak, a kedvező értékeltségek mindössze annak tudhatók be, hogy a várakozások túlságosan magasak. Erre utal, hogy az elmúlt napokban a gyorsjelentési szezon beindulásával párhuzamosan számos profit-figyelmeztetést is kiadtak a vállalatok. Emiatt a szakértők szerint oldalazás várható az idén a részvénypiacon, az indexek emelkedésére nem érdemes fogadni, sokkal jobban járhat a befektető, ha ígéretes egyedi sztorikat keres. Ilyen lehet például a McDonald’s részvénye, a társaság ugyanis jól tűri a válságot, sőt sok helyen éppen válság idején nő meg az olcsó gyorsétteremlánc népszerűsége.

Ami az árupiacokat illeti, az aranyról a KBC úgy véli, lefelé veheti az irányt. A tavalyi 1900 dolláros unciánkénti aranyár oka az volt, hogy megingott a bizalom a pénzügyi rendszer stabilitásában, most viszont már nem számítanak az arany árát tovább fűtő összeomlásra vagy ultra mély recesszióra a szakemberek. A kőolaj ára ezzel szemben a KBC prognózisa szerint nem csökken az idén. Az energiahordozóra két tényező hat: a gazdaság állapota, illetve a geopolitikai helyzet. A recesszió elvileg a csökkenő keresleten keresztül csökkentheti az árát, de jelenleg már nem számítanak olyan durva visszaesésre, mint néhány hónappal ezelőtt. A geopolitikai térképen az iráni atomkísérletek lehetnek hatással a kőolajra. Markáns áremelkedéssel azonban emiatt nem érdemes számolni, Irán helyzete ugyanis nem újdonság, a piac beárazta már az ottani kockázatokat.

Ami a magyarországi piacokat illeti, Somi szerint az EU-val és az IMF-fel zajló tárgyalások okozhatnak némi bizonytalanságot. A szakember szerint a forint és a kötvények piacán már olyan negatív forgatókönyveket is beáraztak, amelyek aligha válhatnak valóra, ezért azok, akik hosszú távon gondolkoznak (például nyugdíj-előtakarékossági vagy tartós befektetési számlára takarékoskodnak, most jó beszállási pontokat találhatnak a hazai eszközöknél. A régió többi részvénypiacához képest egyébként nem teljesít rosszul a pesti tőzsde.

A régiós szinten is legnagyobb forgalmú papírnak számító OTP a KBC szerint úgynevezett makrorészvény, árfolyama nagyban függ attól, hogyan alakul a megaállapodás az IMF-fel és az EU-val, ettől függ az is, hogy túladottnak számít-e a papír a mostani árfolyama mellett. A Mol továbbra is vételen van a KBC-nél, a társaságot ugyanis a régió egyik legjobb olajrészvények tartják. Az árfolyam fő katalizátora a Mol esetében a kurdisztáni sztori lehet, ha igaznak bizonyulnak a Gulf Keystone felvásárlásával kapcsolatos pletykák, és magas áron sikerül eladni a céget, az felértékelheti a Molt. Az árfolyamot emellett befolyásolhatja a horvátországi helyzet alakulása, és természetesen az is, ha az állam úgy dönt, megszabadul a nála lévő pakettől.

Kifejezetten pozitív a kép a Richternél is, amelyet szintén vételre javasol a KBC. A gyógyszergyártónál az új termékekre érdemes figyelni. Már februárban közzétehetik Cariprazine skizofréniásokra gyakorolt hatásáról szóló eredményeket. Ha ezek jók lesznek, az új gyógyszer komoly nyereséget hozhat a gyárnak. Lefelé is vannak persze kockázatok: ha a hatóanyag nem működik, nagyot eshet az árfolyam. A Magyar Telekomnál eladás az ajánlás a KBC-nél a gyenge növekedési kilátások és a szektoradók miatt, vételre ajánlja ezzel szember a társaság a is papírok közül a Pannergy-r és az Állami Nyomdát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.