BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Erste is kiszállt a kiváltásból

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A törvényben rögzített határidőre való tekintettel az Erste Bank Hungary Zrt. – a hazai nagybankok között szinte utolsóként – szerdától nem fogad be forintalapú kiváltó hitelekre vonatkozó igénylést – közölte a hitelintézet.

Az intézkedés nem érinti a folyamatban lévő ügyeket, a már befogadott hitelek elbírálása a normál ügymenet szerint zajlik tovább.
A közlemény emlékeztet arra: 2012. január 30-án lejár a törvényben rögzített határideje a rögzített árfolyamon történő végtörlesztéshez szükséges fedezet igazolásának. Eddig az időpontig a végtörlesztési szándékukat 2011. december 30-ig bejelentő ügyfelek által igényelt, folyamatban lévő kiváltó hitelek elbírálását is be kell fejezni. Éppen a közelgő határidő, a folyamatban lévő ügyek nagy száma és a forintforrások további szűkülése miatt döntött a bank úgy, hogy a továbbiaknak nem fogad be hiteligénylést a végtörlesztéssel kapcsolatban.

A végtörlesztési időszak kezdete óta a bankban több mint 49 ezer ügyfél érdeklődött a lehetőségekről, és több mint 38 ezren végtörlesztési nyilatkozatot is tettek. A legfrissebb adatok szerint eddig közel 15 ezren végtörlesztették a hitelüket, ez 116 milliárd forintnyi hitelállományt érintett. Az Erste adatai szerint végtörlesztő ügyfeleik több mint 70 százaléka nem bankhitelből, hanem egyéb megtakarításokból finanszírozta devizahitele kiváltását. A végtörlesztő ügyfelek több mint 20 százaléka vett igénybe Erste bankos hitelt vagy a banknál lévő forrást a végtörlesztéshez. A pénzügyi felügyelet adatai szerint tavaly év végére megközelítette a százezret a fix árfolyamon végtörlesztő családok száma, a végtörlesztés céljára fordított hitelkiváltó forinthitelek száma pedig majdnem elérte a 17 ezret.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.