BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indulhat az újabb árfolyamrögzítés

Törvényileg szabályozná a devizakölcsön forintosításának, valamint a tartozás 25 százaléka elengedésének eljárásrendjét a kötelezettségüket tartósan nem teljesítő adósok esetében a nemzetgazdasági miniszter által a parlamentnek benyújtott, a tegnap esti zárószavazás előtti módosító javaslat.

Egy korábban elfogadott módosítás szerint az árfolyamrögzítés nem a lakás értéke, hanem a hitel felvételkori összege alapján igényelhető, azoknak, akik kevesebb mint 20 millió forint értékben adósodtak el. A miniszter javaslata szerint a pénzügyi intézmények augusztus 31-ig kötelesek a még fel nem mondott devizakölcsön-szerződés alapján fennálló vagy abból eredő követelést az MNB által meghirdetett, 2012. május 15. és 2012. június 15. között irányadó középárfolyamok átlagán forintban fennálló követelésre átváltani.

A miniszter másik módosító javaslata az árfolyamrögzítésre jelentkezők kérelmeinek befogadási sorrendjét szabályozná a vélelmezhetően nagyszámú igénybejelentés ütemezett, előre tervezhető feldolgozásának érdekében. A törvényjavaslat hatálybalépését követő első két hónapban a szolgáltatók kizárólag a közszférában dolgozók kérelmét kötelesek befogadni, majd júniustól a lakáshitelesekét, szeptembertől pedig a szabad felhasználású devizakölcsönnel rendelkezőkét.

A hitelintézeti törvény módosításával változhat a THM-plafon szabályozása is: a javaslat szerint nem az érintett naptári fél évet megelőző napon, hanem az azt megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat lenne az irányadó a korlátozás alkalmazásánál. Az árfolyamrögzítésről tegnap közleményt adott ki a nemzetgazdasági tárca is: e szerint az érintettek túlnyomó része élhet az árfolyamrögzítés lehetőségével, hiszen a devizaadósok mintegy 90 százalékánál a felvett hitel összege nem haladta meg a 20 milliós korlátot.

Ócsa: a terv kész

Közzétette a Belügyminisztérium a kormány honlapján az ócsai devizahiteles falu mintaterveit. A házak megtervezését a Kvadrum Építész Kft. nyerte el. Egyelőre nem tudni, a szociális családiház-parkba mikor költözhetnek be a hiteleiket bebukott adósok. Az eredeti tervek szerint már ott kellene lakniuk, ám a csúszás miatt legkorábban a nyár végén költözhetnek. Az ócsai telepre ötféle alapterületű – 40–80 négyzetméteres – családi ház épül téglából, vályogból, valamint könnyűszerkezetes technológiával.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.