Csak látszólag van növekedés
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Még rosszabb viszont a helyzet, ha a várható idei éves díjbevétel-előrejelző „záró állománydíjat” nézzük, ami 631,4 milliárd forintra csökkent, ez három százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, és a szerződések száma is 11 millió darabra esett vissza. Az ellentmondás az első három hónap szerény emelkedése és az egész éves visszaesés között azzal magyarázható, hogy tovább nőtt az éves díjfizetésű konstrukciók aránya, sok autós például már az első negyedévben befizeti az egész éves kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjat, így a következő negyedévekben ebből már nem származik majd bevételük a biztosítóknak.
A két nagy biztosítási ág közül az életbiztosításoknál tűnik kedvezőbbnek a helyzet. A díjbevétel ebben a szegmensben 118,9 milliárd forint lett, 4,2 százalékkal haladta meg a tavalyit. Jelentősen, mintegy 130 ezer darabbal csökkent viszont a folyamatos díjú szerződések darabszáma, és az ezekből származó díjbevétel is visszaesett több mint 10 milliárd forinttal, ebben a Mabisz szerint a végtörlesztések is szerepet játszhattak. Az egyszeri és eseti díjas befizetésekből származó díjbevétel eközben csaknem 20 százalékkal emelkedett, ez azonban önmagában véve nem nevezhető pozitív tendenciának, hiszen a hosszú távú öngondoskodásban a folyamatos díjú termékek fontosabb szerepet játszanak.
A nem életbiztosítási piacon még rosszabb a helyzet. Ebben a szegmensben a biztosítóknak az első negyedévben 123,2 milliárd forintnyi díjbevételük volt, ami mindössze 0,3 százalékos növekedés 2011 hasonló időszakához képest, ráadásul ha az éves díjfizetések hatását kiszűrjük, 5,1 százalékos visszaesést könyvelhetett el a piac. A zsugorodás fő oka a csökkenő kgfb-díjbevétel, ebből az első negyedévben 35,3 milliárd forint folyt be, 3,5 százalékkal kevesebb, mint egy éve. Ebben a szegmensben terjed a legjobban az éves díjfizetés is, tízből négy autós már az év elején rendezi a számlát. A cascodíj-bevétel is várhatóan csökken az idén, már az első negyedévben is csak 20 milliárd forint folyt be ebből a biztosítókhoz, ami 4,1 százalékkal kevesebb a tavalyinál, éves szinten pedig csaknem 12 százalékos visszaesés várható.
Ezzel párhuzamosan viszont a cascoszerződések száma emelkedett. Ezt a látszólagos ellentmondást a Mabisz szerint a tavaly őszi kgfb-kampányban is sikeresen szereplő, kedvezményes árú, éves díjfizetésű, csökkentett szolgáltatású cascotermékek folyamatos terjedése magyarázza. „Aggodalomra ad okot az a tény, hogy a cascopiac egyre látványosabban a sokkal kisebb biztosítási védelmet nyújtó termékek irányába mozdul el, a biztosítási adó várható bevezetése pedig – melynek kulcsa éppen a gépjármű-biztosítások területén a legmagasabb – ezt a tendenciát várhatóan még tovább fogja erősíteni” – figyelmeztetett Molnos Dániel, a szövetség főtitkára.
Az érintett biztosítók közleményben reagáltak erre a felvetésre. A Genertel, amelynek díjbevétele a stagnáló nemélet-piacon éves összevetésben csaknem 44 százalékkal emelkedett az első negyedévben, elismerte, hogy ezt részben az év végi kötelezőkampányban mutatott teljesítménynek, részben pedig a cascopiacon, azon belül is a miniCasco jellegű termékekhez kapcsolódó sikereknek köszönhető. Az a jelenség, hogy miközben az idei állománydíj várhatóan csökken, a szerződések száma pedig ugyanebben az időszakban több mint három százalékkal 859 ezerre bővülhet, egyértelműen annak a jele, hogy miközben a teljes körű casco átlagdíja is csökken, az ügyfelek érdeklődése egyre inkább minicascó-jellegű termékek irányába mozdul – emeli ki Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója.
Az elmúlt évek statisztikái azt bizonyítják, hogy a cascopiaci penetrációt nem lehet kimozdítani az évek óta jellemző alig 20 százalék feletti szintről. Ennek oka az autópiac pangása; az autók átlagélettartamának folyamatos növekedése, az újautó-piac zsugorodása és a kedvezőtlen gazdasági környezet, ami jelentősen korlátozza az autótulajdonosok fizetőképességét. A gazdasági helyzet romlása ugyanakkor azt is eredményezi, hogy egyre kevesebben képesek egy autós káreseményt önerőből kompenzálni, így a korábbinál több biztosításra lenne szükség. „A cascopenetráció a következő időszakban nem növelhető látványosan a hagyományos termékekkel, és ha elfogadjuk, hogy bármilyen mértékű fedezet jobb, mint a fedezet teljes hiánya, akkor egyértelműen az előforduló káresetek jelentős részét lefedő, a fenti korlátokat átlépő részcascók felé kell a piacnak elmozdulnia” – mondja Csikós.
Nagyot nőtt az Erste és a Posta biztosítók díjbevétele
A Mabisz adatai szerint a biztosítók erősorrendje is változott némiképp az elmúlt esztendőben. Az első negyedév adatai szerint különösen azok a biztosítók léptek nagyot előre, amelyek az egyszeri díjas életbiztosítási piacon tudták növelni a díjbevételüket.Duplájára nőtt például tavaly óta az Erste Biztosító díjbevétele, a Posta Biztosító pedig a kétharmadával gyarapította a forgalmát. Utóbbi cég ennek köszönhetően az ötödik legnagyobb díjbevételű biztosító lett az első negyedévben.
Az első helyen továbbra is az Allianz áll egyébként, amelynek díjbevétele 4,5 százalékkal 54,7 milliárd forintra nőtt, ez a társaság is az egyszeri díjas életbiztosításoknál ért el komoly növekedést.
A Generali 8,4 százalékos forgalomcsökkenés mellett tartja a második helyét 31,4 milliárd forinttal. Ez a társaság főleg a kgfb-piacon bukott sokat, 25 százalékkal csökkent itt a díjbevétele.
A Groupama Garancia szerény mértékű díjbevétel-csökkenés mellett továbbra is a harmadik helyen áll, a negyedik helyen pedig az Aegon végzett. A sokáig ötödik legnagyobbnak számító ING-t a Posta mellett az Uniqa is megelőzte.
Duplájára nőtt például tavaly óta az Erste Biztosító díjbevétele, a Posta Biztosító pedig a kétharmadával gyarapította a forgalmát. Utóbbi cég ennek köszönhetően az ötödik legnagyobb díjbevételű biztosító lett az első negyedévben.
Az első helyen továbbra is az Allianz áll egyébként, amelynek díjbevétele 4,5 százalékkal 54,7 milliárd forintra nőtt, ez a társaság is az egyszeri díjas életbiztosításoknál ért el komoly növekedést.
A Generali 8,4 százalékos forgalomcsökkenés mellett tartja a második helyét 31,4 milliárd forinttal. Ez a társaság főleg a kgfb-piacon bukott sokat, 25 százalékkal csökkent itt a díjbevétele.
A Groupama Garancia szerény mértékű díjbevétel-csökkenés mellett továbbra is a harmadik helyen áll, a negyedik helyen pedig az Aegon végzett. A sokáig ötödik legnagyobbnak számító ING-t a Posta mellett az Uniqa is megelőzte.-->

