Európai bankszektor: a segítség ellenére vissza a gödörbe

Bár az Európai Központi Bank szerint csak időre van szükség, a piac egyre szkeptikusabb az LTRO (long term refinancing operation), az EKB 3 éves hiteltenderének hatásait illetően. Míg az első negyedévben úgy tűnt, hogy az EKB csodaszere megoldást jelenthet az európai bankszektor problémáira, a piaci megnyugvás csupán átmenetinek bizonyult. A bankszektor a tavaly novemberi szintekig esett vissza, kapitalizációja 800 milliárd euróra csökkent, ami bár jóval magasabb, mint a 2008. márciusi mélypont alkalmával, mégis 3 éves mélypontot jelent a teljes európai piac kapitalizációjához viszonyítva. A szektor árazása szintén a 2008 tavaszán látott szintekig zuhant, a könyv szerint az érték 40 százalékán forgó papírok azt mutatják, hogy a befektetők további jelentős eszközleírásokra, banki veszteségekre számítanak. A bankszektor összességében – bár a szektoron belül jelentős eltérések vannak – ismét a tavaly őszihez hasonló, súlyos kockázatokat áraz.

Pedig a helyzet korántsem olyan ijesztő, mint tavaly novemberben. Akkor ugyanis a bankszektor közel állt a 2008-ashoz hasonló komolyabb összeomláshoz, a bankközi piacok kiszáradtak, sok bank számára a forráshoz jutás jelentősen megnehezült. A kicsit megkésett, ám végül igen határozott jegybanki intézkedéseknek egy komolyabb likviditási válságot sikerült megakadályozniuk, ezt jól mutatja a bankok közti hitelezési aktivitást - vagy kicsit általánosabban: a bankok egymással szembeni „bizalmatlanságát” – jelző Libor-OIS különbség jelentős csökkenése is.

Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a jegybank eszközei – a hirtelen összeomlás elkerülésén túl – egyelőre nem feleltek meg teljes mértékben a vele szemben támasztott elvárásoknak. Az EKB célja ugyanis egyrészt a hitelezési helyzet javítása, másrészt pedig, habár titkoltan is, addicionális kereslet teremtése volt a periferiális kötvénypiacokon. Ez utóbbi márciusban úgy tűnt, működhet is, a spanyol, valamint olasz rövid hozamok lefeleződtek, az ottani bankok államkötvény-állománya 150 milliárd euróval emelkedett. Mostanra azonban ezek a források kiszáradtak, az 1000 milliárdos LTRO közel felét igénybe vevő spanyol, illetve olasz bankok mint vásárlók eltűntek az állampapírpiacról, más országok bankjai ráadásul – a jelek szerint – meg sem jelentek a problémásabb országok piacain. A kockázatos eszközök leépítésével fáradozó bankok ugyanis a jelenlegi helyzetben, biztonsági megfontolásból, inkább a folyamatos csúcsokat döntő német államkötvényekben vagy egész egyszerűen Európai Központi Bank-betétben parkoltatják az addicionális likviditást (az EKB egynapos betétállománya 300 milliárddal emelkedett márciusban, mely azóta sem csökkent).

Bár a jegybanki eszközök reálgazdaságra, hitelezési aktivitásra gyakorolt hatása inkább hosszú távon jelentkezhet, a piac ez ügyben is szkeptikusnak tűnik. A piaci forrás ugyanis továbbra is igen drága a legtöbb bank számára, a hitelezés tevékenység megtérülése pedig a jelenlegi kilátások mellett igen kérdéses. Nehéz lenne elvárni egy európai banktól, hogy a recesszió szélén egyensúlyozó, növekvő munkanélküliséggel, ezáltal megugró nemteljesítő hitelekkel küzdő európai piacokon jelentősen növelje hitelezési aktivitását. A bankszektor jelenleg sokkal inkább a hitelportfólió kitisztításával, a rossz hitelállomány kezelésével van elfoglalva. Elég csak az elmúlt hetekben középpontba került spanyol bankrendszerre gondolni, ahol az újonnan előírt céltartalékolási követelmények 100 milliárdos nagyságrendű terhet jelentenek a bankszektor számára. Ilyen környezetben a növekedés szinte lehetetlennek tűnik.

Ráadásul a bankszektor sérülékenységének csökkentésén fáradozó hatóságok is a saját mérlegeinek fokozatos leépítése felé terelik a bankrendszert. Ahhoz, hogy a bankok teljesíteni tudják a szigorodó tőkekövetelményeket, folyamatos mérlegalkalmazkodásra törekszenek. És bár ennek nagy részét a nem operatív eszközök, valamint leánybankok eladásából fedezhetik, a fennmaradó részt a hitelállomány leépítésével tudják csak elérni.

Úgy tűnik tehát, hogy az EKB hiteltenderének csak átmenetileg sikerült megnyugtatnia a piacokat. A periferiális kötvénypiacok továbbra sem jelentenek vonzó célpontot a nem helyi befektetők számára, a törékeny piaci hangulat pedig tovább növeli a bankrendszer kockázatkerülő magatartását. Ezáltal pedig jelentősen megnehezül a likviditás a periféria állampapír piacaira és még inkább a reálgazdaságba való becsatornázása. Ahhoz, hogy a folyamat megfordulhasson, valószínűleg a jegybank, valamint az eurózóna további elkötelezett lépéseire lesz szükség.