BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentősen lefarag a dolgozói létszámból az MKB Bank

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Jelentős, közel 170 fős létszámleépítést jelentett be szerdán dolgozóinak az MKB Bank – értesült a Világgazdaság. Az év végi, bő 2200 fős létszám tükrében ez hozzávetőlegesen 7,7 százalékos létszámcsökkentést jelent. A leépítés részben érinti a menedzsmentet is: lapunk úgy tudja, június végi hatállyal megszűnik Balogh Imre és Kraudi Adrienne vezérigazgató-helyettesek munkaviszonya is a hitelintézetnél.

A létszámcsökkentés nem meglepő, hiszen az egyik eleme volt a nemrégiben bejelentett új stratégiának. Az MKB Bank április végén tudatta, hogy a jövőben az egyébként jó adottságokkal bíró fő stratégiai szegmenseinek megerősítésére koncentrál, és leépíti a veszteséget okozó tevékenységeket. Kezdeti lépésként a hitelintézet 2012. április 6-án adásvételi szerződést írt alá romániai érdekeltsége, az MKB Romexterra értékesítéséről. Emellett a tervek szerint jelenlegi költségszintjét több mint 8 milliárd forinttal szállítja lejjebb az MKB kétéves költségcsökkentési program keretében. A tájékoztatás szerint a banki szervezet karcsúbbá tétele várhatóan nyolc, kevésbé jövedelmező bankfiók működésének szüneteltetésével, illetve 165 fős létszámleépítéssel jár együtt. (Ez utóbbit jelentették most be.)

A stratégia célkitűzéseinek teljesítésére három-öt éve van a banknak, miután fő tulajdonosa megerősítette, hogy ezen az időn belül nem várható az MKB Bank értékesítése. A BayernLB minden szükséges támogatást megad, amit a legutóbbi, ez év februárjában lezajlott, 62 milliárd forintnak megfelelő tőkeemelés is igazol – közölte a bank.

Az MKB-csoport tavaly komoly, 110 milliárd forint közeli veszteséget termelt, ami jelentős részben a romló hitelportfólióval magyarázható.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.