BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs ami megfogja zuhanását: IMF-védőháló nélkül hanyatlik a forint

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Meredeken gyengült a forint kedden este és szerdán hajnalban a vezető devizákkal szemben. A hazai fizetőeszköz 4 hónapos mélypontra süllyedt az euró, a frank és a dollár ellenében is. A piacok továbbra is Görögország csődje miatt aggódnak. A korábbi miniszterelnök, Lukasz Papademosz azt mondta, vizsgálják a kilépés lehetőségét.

Kockázatkerülés uralkodott el a nemzetközi piacokon, és a szereplők szerda délelőtt sem nyugodtak meg. A forint meredeken gyengült, és négy hónapja nem látott mélységbe süllyedt az euróval szemben.

Tegnap reggel még 296 forint alatt jegyezték az eurót, és a 200 napos mozgóátlagról fordult a hazai deviza a gyengülés irányába. Este már 297 felett állt az euró/forint kurzus, a kockázati étvágy meredek zuhanásával párhuzamosan pedig a lélektani 300-as árfolyam fölé került a jegyzés. Szerda délelőtt 10 óra körül 301-es szint körül billeg az euró/forint jegyzése.

A délelőtti kereskedés során 303 fölé lökték az euró/forint jegyzését, majd 302 körül stabilizálódott az árfolyam.

A piaci szereplők egyre inkább azt árazzák, hogy Görögország csődbe megy, és kilép az euróövezetből. A forint a régiós valuták közül a leginkább kitett a nemzetközi viharoknak. A sérülékenységünket felerősíti, hogy Magyarországnak továbbra sincs EU/IMF-védőhálója.

Kedd hajnal óta a forint 2 százalékot esett az euróval szemben, míg a régiós devizák ennél jóval kisebb esést szenvedtek el. A lengyel zloty és a cseh korona valamivel több mint 1 százalékot veszített értékéből a közös európai fizetőeszközzel szemben.

A forintot támogathatná a viharos európai (és globális) hangulatban, ha előrelépések történnének az EU/IMF-megállapodás irányába.

A frankhitelesek ismét kiemelt figyelmemmel követhetik az árfolyammozgásokat, hiszen az alpesi deviza jegyzése 250 forint felett mozog. Január vége óta nem volt ilyen magas a jegyzés. Az erős frank csupán a forint euróval szembeni esésének köszönhető, mert a Svájci Nemzeti Bank (SNB) tavaly szeptemberben 1,20-as minimális euró/frank átváltási árfolyamot vezetett be. A központi bank azóta is sikeresen védi meg a küszöbszintet, így a frank már nem tud erősödni az euróval szemben.

Az amerikai dollárt 238 forint körül jegyzik, míg tegnap reggel 231 körül állt a kurzus. A zöldhasú január közepe óta nem volt ilyen drága. A magas jegyzés a forint esése mellett azzal magyarázható, hogy a dollárt menekülődevizának tekintik a piaci szereplők, és hangulatromlás esetén vásárolni kezdik.

Az euró 2010 augusztus vége óta nem látott mélységbe került a dollárral szemben. A közös európai deviza minimálisan a január elején kialakult mélypont alá süllyedt.

Ha a görög szavazók az euróövezet elhagyása mellé állnak, akkor jöhet a drachma, és utána a vízözön is, amit az új pénzügyi mozaikszó, a „drachmageddon” remekül tükröz – vélekedett Karsai Péter, a Commerzbank közgazdásza.

Gyengélkedik a forint

A forint tavaly szeptemberhez képest (végtörlesztés bejelentése, leminősítéssel kapcsolatos aggodalmak felerősödése) több mint 10 százalékos leértékelődést mutat az euróval szemben, míg a régiós devizák 5,5 százalék körüli esését szenvedtek el. A forint jelentősen alulteljesítő azóta a régiós devizákhoz képest, és a hazai deviza nagy volatilitása is megmutatkozik a grafikonon. Ezt részben az is okozta, hogy az EU/IMF-tárgyalások felől az elmúlt hónapokban vegyes hírek érkeztek.

Így látják az elemzők

A Széll Kálmán-terv 2.0 „kibontásával” kiderült, hogy a válságadók élnek tovább új formában – mondta Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfolió-menedzsere a Világgazdaság Online-nak. „A gazdaságpolitika hitelessége újabb csorbát szenvedett ezzel, mert a kormány korábban megígérte, hogy kivezeti a válságadókat” – magyarázta a közgazdász.

Az új adók negatívan hatnak a beruházásokra, és az IMF-megegyezést is nehezíti – folytatta Bebesy. „Nem tudom, hogy az IMF a nevét adja-e az ilyen növekedéspusztító intézkedésekhez.”

Ha „bedurvul” a helyzet Görögországban, és tényleg kilépnek az eurózónából, akkor pánik alakul ki a periférián. Ennek lehetetlen megbecsülni a következményeit, de a forint új mélypontra eshetne az euróval szemben – mondta el Bebesy Dániel. „A lehető leggyorsabban IMF-védőháló kellene” – hangsúlyozta.

„Senki nem tudja, hogy mi fog történni az eurózónában” – mondta Suppan Gergely. A TakarékBank vezető közgazdásza megerősítette, hogy a görög kilépés tartja nyomás alatt a forintot.

„A cseh korona kezdi behozni a forint esését, de egyértelmű, hogy a forint a legsérülékenyebb” – hangsúlyozta Suppan. Nagyon magas adósságunk, a refinanszírozási igényünk is jelentős, és nincs IMF-védőháló – emelte ki az elemző.

Ha fokozódik a feszültség, akkor 315-320 forintba is kerülhet az euró, de ha a görögök mégsem lépnek ki, és megindulnak a tárgyalások az IMF-fel, akkor akár 280-ig is visszaerősödhet a forint a közgazdász szerint.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.