BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az alapoknak meg kellett szabadulniuk a nyugdíj-részvényektől

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Jelentős fordulat zajlott le a magyar piacon a hét utolsó két napján. Miközben a nemzetközi részvényindexek gyorsuló esésbe kezdtek, a magyar piacon gyorsuló emelkedés kezdődött

Míg a heti teljesítmény alapján a BUX index relatív felértékelődése a német DAX indexhez képest csak 4,2 százalék lett, addig az utolsó két nap teljesítménye már 6 százalékra rúgott. Ezen belül is a péntek volt szembetűnő, amikor 5 százalék körüli volt a szétválás. A jelenségre nehéz magyarázatot találni, hiszen a rossz nemzetközi makrogazdasági adatok, amelyek a hét utolsó napjaiban borzolták a kedélyeket, általában a magyar piacra is jelentős hatással szoktak lenni, amely most a csütörtök-pénteki napon nemhogy elmaradt, hanem visszájára is fordult. Ez talán annak köszönhető, hogy csütörtökre több jelentős esemény is esett.

Egyrészt az MSCI index átsúlyozása a csütörtöki záróárfolyamok szerint történt meg. Mivel csökkent a magyar piac súlya a nemzetközi indexben – mintegy 3 százalékkal –, ezért az indexkövető alapoknak részvényeket kellet eladniuk, hogy a magyar részvényportfólió súlya ne növekedjen az eredeti értékhez képest a portfóliójukban.

Másrészt a nyugdíjpénztáraknak az állami rendszerbe visszalépő tagok vagyonát május 31-ével kellet elkülöníteni. Tekintettel arra, hogy kézpénzt és kötvényt lehet az állami alapba átutalni, a portfólióban lévő részvényektől az alapkezelőknek meg kell szabadulniuk. Persze erre pár hónapnyi időt ad a törvény, de a piaci szereplők számíthattak arra, hogy egyes vérmesebb alapkezelők esetleg már most elkezdik a 7–8 milliárd forintra becsült magyar részvényportfólió leépítését.

Valószínűleg ez magyarázza, hogy szerdáig – legfőképpen ezen a napon – a magyar piac alulteljesítő volt például a DAX indexhez képest. Azaz a piaci szereplők az általános negatív nemzetközi hangulatban elébe mentek a várható eladó nyomásnak a magyar piacon, amely a várakozásokkal szemben nemigen következett be. Sőt, az általános pénteki szakadásban sem jelentek meg a várva várt eladók. Így az eladási pozíciókat valószínűleg zárni kellet.

Hangsúlyozzuk, hogy a fentebb vázolt forgatókönyv csak egy lehetséges magyarázat, amely nem feltétlenül az igazságot, vagy a teljes igazságot takarja. Viszont az jó hír, hogy a magyar részvények egyrészt negatív hangulatban emelkedni tudtak, másrészt ezt az emelkedést növekvő forgalommal tették meg. Ráadásul a fordulat a 16 000 pontos támasz szintről következett be, amely szintén jó üzenet.

A Richter volt a nyerő

A hét sztárja egyértelműen a Richter volt, legalábbis ami a „blue chip”-eket illeti. A részvények 3,1 százalékkal értékelődtek fel. Ez részben magyarázható a forint gyengülésével, amely javítja a cég eredményét. Ugyanis a termékek 90 százaléka a külpiacokon talál gazdát. Ugyanakkor a gyógyszeripar általában immunis a gazdasági lejtmenetre, pláne ha a cég még jó stratégiával is rendelkezik.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.