Fordulat a piacokon
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az európai monetáris lazítási várakozásokat Mario Draghi, az EKB elnöke, az amerikai mennyiségi lazítási várakozásokat pedig Ben Bernanke, a Fed elnöke hűtötte a hét végéhez közeledve. Ugyanakkor mindketten ígéretet tettek arra, hogy mindent meg fognak tenni, ha a helyzet rosszabbra fordul. Így a csalódott befektetők egy kisebb része zárta a pozíciókat, amely kisebb visszaesést eredményezett a piacokon. Ez persze alig látszott meg az indexeken, sőt a BUX-index esetében ez csak napközbeni árfolyamesést tudott elérni. A nap végére csütörtökön és pénteken is a pozitív tartományba lendült az index.
A folytatás tekintetében a kép vegyes, hiszen a heti emelkedésben a forgalom alapvetően alacsonyan alakult. Ugyanakkor bizakodással töltheti el a bika oldalon játszó befektetőket az a tudat, hogy az árfolyamcsökkenések még kisebb forgalommal következtek be. Vagyis a fordulat, amelyet a piacokon láthattunk, tartós lehet, pedig a kockázatos görög választások előtt vagyunk egy héttel.
Száguldottak a spanyol bankok is
A hét nyertesei a Nokia mellet a spanyol bankok lettek. Folyamatos emelkedéssel a heti csúcson zárt a Banko Santander és a Banko Bilbao is. Mindkettő 10 százalék fölötti emelkedést produkált euróban számolva. A száguldás annak volt köszönhető, hogy előbb Németországból érkeztek engedékenyebb hangok a spanyol megsegítésre, majd arra a pletykára, hogy Spanyolország is a nemzetközi szervezetek védőernyője alá menekül.


