BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedést, esést is várnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Bizonytalanok az elemzők a tekintetben, hogy a héten merre indul a kőolaj ára. A Bloomberg által megkérdezett 42 szakértő közül 16-an számítanak áremelkedésre, 14-en pedig árcsökkenésre, a maradék 12 szakember szerint a jelenlegi szint környékén alakul majd az árazás.

A múlt hét végén egyébként felfelé indult el a fekete arany ára, ami csaknem 9 havi mélypontra került, miután a befektetők attól kezdtek tartani, hogy az adósságválság megfékezésére az Európai Unióban meghozott döntések visszaszorítják majd a keresletet.

Miután viszont az uniós vezetők lazítottak a spanyol bankoknak kínált sürgősségi hitel kondícióin, és az olaszok számára is segítséget ígértek, a kőolaj is drágulni kezdett. Az árakat még feljebb hajthatja a július 1-jén Irán ellen induló embargó.

A WTI típusú energiahordozó ára múlt pénteken 2,5 dollárral drágult, és ismét 80 dollár fölé került a hordónkénti ára. A Brent típusú olaj ára pedig augusztusi határidőre hordónként 93,71 dollárra nőtt. A WTI legutóbbi mélypontját múlt hét csütörtökön érte el, akkor 77,69 dollárba került belőle egy hordónyi, ami tavaly október óta a legalacsonyabb ár. Az év eleje óta egyébként mind a WTI, mind a Brent ára már több mint 20 százalékot csökkent.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.