BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felértékelődhet a Mol

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Tartásról vételre javította a Mol részvényeire szóló ajánlását a KBC Securities elemzője, mert az utóbbi hónapok jelentős áresése után ismét vonzóvá vált a papír: 13,8 százalékkal drágulhat.

Csak a Mol-részvények megítélésén javított a régiós olajcégek közül tegnap a KBC Securities fundamentális elemzője. Szerinte az olajcég papírjainak fair értéke 19 100 forint, ami 13,8 százalékos drágulási lehetőséget jelent a csütörtöki záróárhoz képest. Az EU–IMF-megállapodás is drágulási lehetőséget tartogathat a Molnak. Az elemző szerint továbbra is elsősorban a kurdisztáni kitermelési lehetőség miatt emelkedhet az olajcég részvényeinek értéke.

A helyi politikai környezet tovább romlott az elmúlt három hónapban, ezért a befektetők gyakorlatilag teljes mértékben kiárazták az üzletet a részvény árfolyamából, de a kurdisztáni vagyon részvényenként 1886–6288 forintot érhet a Mol tulajdonosainak. Látványos költségcsökkentésbe is kezdett a cég, melyektől évente az EBITDA évi 500 millió dolláros növekedését várja a vezetés. A brókercég elemzője szerint ez a várakozás túl ambiciózus, és csak a cél harmada érhető el. A kitűzött eredmény elérése részvényenként 3850, annak harmada pedig 1950 forintot jelent. A brókercégnél negyedéves és éves viszonylatban gyengébb nettó profitra számítanak a régiós olajtársaságoktól a devizatartozások felértékelődése, illetve a készletek leértékelődése miatt. Továbbra is a kutató-termelő ágazatban látnak nagyobb fantáziát a finomító-kereskedő ágazattal szemben. Az idei év második felében az olajár a mai szinten maradhat, ami az előbbinek kedvez.

Mivel a globális makrogazdasági és olajpiaci környezet nem változott érdemben, az elemzőknek a régiós olajrészvényekre megfogalmazott véleménye cég- és országspecifikus tényezők miatt változott. Az OMV-re és romániai leányára, a Petromra megfogalmazott fundamentális ajánlásuk továbbra is vétel, sőt fair érték-becslésünket meg is emelték. Ennek egyik oka, hogy mindkét cég javuló jövedelmezőséget tud felmutatni. A Mol mellett mindkét cég alulértékelt versenytársaihoz képest. A Lotossal és az Unipetrollal szemben azonban még mindig pesszimisták. Előbbinél a Yme mező rejthet bizonytalanságokat, utóbbi pedig rendkívül túlértékelt a többi olajcéghez képest.

Továbbra is száz dollár körüli olajár várható

Változatlanul hagyta az év eleji olajár előrejelzését a KBC Securities, így az idén, jövőre, de még hosszabb távon is 100 dollárra számít a brókercég. Prognózisa a Reuters elemzői konszenzusánál továbbra is konzervatívabb, mert szerinte a globális makro- és olajpiaci környezet érdemben nem módosult az elmúlt hónapokban.

Úgy vélik, nem nagyon nőhet az elmúlt három hónapban több mint 35 dollárral csökkent ára. A szezonálisan gyenge kereslet mellett az extrém magas szaúd-arábiai termelés nagy tehernek bizonyult. Ráadásul az OECD országok nyersolajkészletei jelentős mértékben emelkedtek.

Ugyanakkor a nyári igények növekedése és a finomítói kapacitások emelkedése némileg növelheti az olaj iránti keresletet, de az iráni szankciók miatt is drágulhat az olaj. A kínálat ugyanis napi 0,4–0,5 millió hordóval csökkenhet az Irán elleni szankciók miatt. Nyo­mást helyezhetett volna a kínálati oldalra a norvég olajsztrájk is.

Úgy vélik, nem nagyon nőhet az elmúlt három hónapban több mint 35 dollárral csökkent ára. A szezonálisan gyenge kereslet mellett az extrém magas szaúd-arábiai termelés nagy tehernek bizonyult. Ráadásul az OECD országok nyersolajkészletei jelentős mértékben emelkedtek.

Ugyanakkor a nyári igények növekedése és a finomítói kapacitások emelkedése némileg növelheti az olaj iránti keresletet, de az iráni szankciók miatt is drágulhat az olaj. A kínálat ugyanis napi 0,4–0,5 millió hordóval csökkenhet az Irán elleni szankciók miatt. Nyo­mást helyezhetett volna a kínálati oldalra a norvég olajsztrájk is. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.