BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indul a gyorsjelentési szezon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Ma kezdődik a második negyedéves gyorsjelentési szezon a tengerentúlon. Szokásoknak megfelelően az Alcoa alumíniumipari óriás nyitja meg a sort, és a piacok zárása után teszi közzé az elmúlt három hónap eredményeit. A cég egy részvényre jutó eredménye a korábbi 31 centről 6 centre csökkenhet. Az első napok még unalmasak lesznek, pénteken indul be igazán a szezon, amikor a Google és a JP Morgan eredményével kapcsolatban is képbe kerülhetünk. A második héten többek között a Yahoo!, az IBM, a Microsoft és az eBay is előrukkol a második negyedéves számaival.

Az előző jelentési szezonban jól teljesítettek a tengerentúli vállalatok, pedig a nagykapitalizációs papírokat tömörítő S&P-500 indexben található vállalatok nyereségének mintegy fele származik külföldről, ezért a globális gazdasági lassulástól, illetve az újabb recessziótól való félelmek negatívan hatnak a vállalati profitokra. Ennek ellenére az egy részvényre jutó eredmény tekintetében az S&P-500 kosárban található cégek 70 százaléka okozott pozitív meglepetést, és a várt stagnálással szemben 6,1 százalékkal növekedtek a vállalati eredmények. Az év második felében tovább bővülhetnek a profitok, elemzők szerint legalább 9 százalékkal, és a következő években már kétszámjegyű lehet az egy részvényre jutó eredmények növekedése.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.