BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nehezen tér magához a járműpiac

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szakértők szerint az autópiac feléledésének legfőbb feltételei a lét- és munkahelybiztonság, a feketegazdaság leépítése, a megfelelően erős forintárfolyam és a finanszírozás helyreállása.

A „fekete” szervizek visszaszorítása érdekében központi állami nyilvántartást szorgalmaz az Autós Nagykoalíció, amit a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) is támogat. Ez minden autó kártörténetét – tehát minden javítási vagy biztosítási eseményt – tartalmazná, ezzel a használt autót vásárolók pontos információ birtokában dönthetnének akár arról is, mennyit adnak az autóért.

Amint Erdélyi Péter, az MGE elnöke elmondta, a javítóműhelyek ide töltenék fel, hogy milyen kilométeróra-állásnál milyen javítást/karbantartást végeztek az autókon. Az adatfeltöltésre azonban csak a márkaszervizek és legális, regisztrált független műhelyek lehetnének jogosultak. Ha valaki például feketén javíttatná meg karambolos autóját, az a kárfelmérés alapján a nyilvántartásban töröttként szerepelne, ami megnehezítené a kocsi értékesítését. Így az autó tulajdonosának gazdasági érdeke fog ahhoz fűződni, hogy autóját legális javítónál, számla ellenében javíttassa, mivel ekkor autója története követhető, ár-érték aránya reális lesz. Ez az adatbázis a feketegazdaság elleni fellépés hatékony piaci eszköze – hangsúlyozta Erdélyi Péter, hozzátéve, hogy az Egyesült Államokban az üzleti alapon működtetett Carfax portál hasonló szerepet tölt be.

Mindezt azért tartja fontosnak az MGE, mert az újgépjármű-értékesítés visszaesésének egyik következménye, hogy a javítási és karbantartási munkák egyre inkább átkerülnek a szürke- és feketegazdaságba, ami az egyesület álláspontja szerint a közlekedés biztonsága, a környezet védelme és az adómorál tekintetében hátrányos hatású, és jelentős versenyhátrányban tartja a jogkövető javítókat, akik vagy átcsúsznak a feketegazdaságba, vagy tönkremennek. A márkakereskedők és -szervizek helyzete továbbra is nehéz, az állam pedig egyre nagyobb mértékben esik el az adóbevételektől, amelynek pótlása a legális szférát sújthatja, és csökkentheti a vállalkozók túlélési esélyét.

„Az a célunk, hogy a feketegazdaság versenyelőnyét a kereskedelemben és a javítói munkában is jogi és gazdasági ösztönző eszközökkel megszüntessék a hatóságok. Ezért lépünk fel az áfafizetés nélküli, a becslések szerint már több tíz ezerre tehető használtautó-import és a feketeműhelyek ellen” – mondta az egyesület elnöke, hozzátéve: a szervizekben adott számla az elvégzett munkára és a beépített alkatrészre garanciát ad a jámű tulajdonosának, ami egy baleset esetén nagyon fontos lehet.

„El kell oszlatnunk azt a tévhitet, hogy a márkaszervizekben kiírt alapóradíj határozza meg a munkák valóságos árát. A márkaszervizek ugyanis csak annyi munkaórát számíthatnak fel adott feladatra, amennyit a gyár előírt. Ha ennél tovább tartott a hiba elhárítása, azért már nem fizet a kuncsaft. Ám a független szervizeknek nincs ilyen kötöttségük” – hangsúlyozta.

A korábbi borúlátó prognózisok ellenére a múlt hónapban is folytatódott a személyautó-piac bővülése: a tavalyi júniusi forgalomhoz képest 18 százalékkal több, 4952 kocsi kapott rendszámot. A kishaszonjárművek forgalma egy viszonylagos lassulás után ismét jelentős emelkedésnek indult, ami júniusban közel 22, az első fél évben összesen mintegy 12 százalékos emelkedést jelent.

A motorkerékpár-piac visszaesése áprilisban megállt, és májusban is stagnált, ám júniusban ismét 5 százalékos esést mutat, a hathavi összesítés 1077 darabja 9 százalékkal kevesebb a bázisnál, és össze sem lehet hasonlítani a 2010 első felében elkelt 1531 darabbal.

A 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű teherjárművek kereskedelme a tavalyi jelentős növekedés és a márciusi kisebb lassulás után újból föllendült. Áprilisban 38, májusban 31, júniusban pedig 61 százalékkal haladta meg az elmúlt év azonos időszakában elértet. Ez azt jelenti, hogy ez a szegmens a várakozásaink feletti teljesítményt ért eddig el 2012-ben, ami a gépjárműimportőrök véleménye szerint elsősorban a magyar fuvarozók sikeres külföldi szerepvállalásának köszönhető.

Az MGE arra számít, hogy az új gépjárművek piaca – ha lassan is, de – fokozatosan magára talál, és 3-5 év alatt eléri a hazai vásárlóerőnek megfelelő 100-120 ezer darabos éves szintet. Ehhez azonban az kellene, hogy a magyar gazdaság elinduljon a fejlődés útján, folyamatosan javuljon a lakosság anyagi helyzete, és helyreálljon az emberek jövőbe vetett bizalma.

Fontos lenne, hogy a hitelpiac is újraéledjen, hiszen anélkül nem tudnak a magánszemélyek nagyobb számban autót venni. A mai helyzetben ugyanis a regisztrációs adó jelentős csökkentése, a finanszírozási feltételek javulása (visszaigényelhető áfa a tartós bérletből és a nyílt végű pénzügyi lízingből) csak minimális piacbővülést eredményezett.

Valóságos növekedést csupán a flottaértékesítés területén tapasztaltak a gépjárműimportőrök. Ami a magánvásárlókat illeti: hajszálnyi élénkülés ugyan már érezhető, de így is havonta mindössze néhány száz magánszemély vesz autót. Készpénzért persze, de tegyük hozzá: a végtörlesztés még a tehetősebbek pénzének jó részét is elvitte. Erdélyi Péter szerint az autópiac feléledésének legfőbb feltételei a lét- és munkahelybiztonság, a feketegazdaság leépítése, a megfelelően erős forintárfolyam és a finanszírozás helyreállása.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.