BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Optimistán zárt a tőzsde

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A BUX 184,11 pontos, 1,07 százalékos emelkedéssel, 17.461,35 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Mol, az OTP és az Egis erősödött, a Magyar Telekom gyengült, a Richter pedig stagnált az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste üzletkötője elmondta: az EU-csúcs következtében pénteken megindult erős emelkedést nemcsak hétfőn tudta tartani a piac, hanem még kedden is kitartott a jókedv mindenütt, s biztató a folytatás is. Amerikában kedden rövidített kereskedés, szerdán szünet van, az utóbbi szerepet játszhatott abban, hogy kedden nem volt túlságosan nagy forgalom - tette hozzá.

A magyar piac teljesítménye kiegyensúlyozott volt, a nagyjából 1 százalék körüli pluszt reggel óta tartotta a BUX, szűk sávban oldalazás volt. Mégis volt izgalom, mert nagyon erős, 17.000 forint feletti Molt lehetett látni, miközben 3.500 forinton küzdött az OTP. A nap elejét az elemző szerint erős Mol-vétel és gyenge OTP jellemezte, a nap végét pedig erős OTP és visszagyengült Mol. A Mol papírokon a nap végére 400 forint körüli esés következett be, miközben az OTP árfolyama 80-85 forintot emelkedett.

Kiemelte: az OTP a 200 napos mozgó átlagra, ami nagyon fontos szint, a pesszimista és az optimista világkép közötti határvonal, nagyon szépen fel tudta rúgni magát, 3.511 forinton volt, és onnan indult egy agresszív emelkedés, ami nagyon jó jel.

A forint kedden reggel egy erős start után inkább gyengülő irányt mutatott, majd délután ismét erősödni kezdett.

A Mol 265 forinttal, 1,61 százalékkal 16.695 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 2,14 százalékkal 3.575 forintra nőtt, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,67 százalékkal 442 forintra csökkent, forgalma 778,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott, 37.100 forintot ért, forgalmuk 245,8 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 220,6 millió forintos forgalom mellett 265 forinttal, 1,81 százalékkal 14.885 forintra emelkedett.

A BUMIX 1.043,42 ponton zárt kedden, ez 4,82 pontos, 0,46 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.